Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Augusztus 21-én végre elindult az idei őszre tervezett tehetségkutatók egyike, a Megasztár 5. A TV2 azután jelentette be a Megasztár 5. kezdési idejét, hogy az RTL Klub bejelentette az X-Faktor indulását, augusztus 28-án.

Tavasz végén, nyár elején már láthattunk pár elődöntőt, most pedig folytatódik az elődöntök sora. Ma este a Megasztár karaván által rögzített felvételeket láthattuk. A TV 2 csapata nemcsak Magyarországra látogatott el, átlépte az országhatárokat, Tilla és csapat ellátogatott Marosvásárhelyre, Szabadkára és Komáromba is.

Volt aki zavarba jött, de mást is tudott, viszont repült.. tovább. :)) Ding ding dong! Voltak itt igazi drámák is, több mécses is eltörött.

A sok antitalentum mellett voltak igazán tehetséges emberek is, őket a zsűri egyértelműen megszavazta. Ma este nemcsak a jelentkezőket nézhettük végig. A Megasztár zsűri egymásnak adott interjút.

Jót nevettem a Mézga családot eldúdoló-trombitáló srácon. ;)) De volt aki a Gumimacit tudta a legjobban :)) Bemutatták a sajtóból már jól ismert Fekete Ágit, aki a kecskeméti börtönből lépett a zsűri elé. Egész szép hangja volt a nőnek. A zsűri azonban úgy döntött nem engedi tovább.

A mulatós zene nagyjai is elmentek megpróbálni szerencséjüket. :)) Szerintem a Nóta TV-nek kellene indítania egy mulatós tehetségkutató showt. :)) Az egyik előválogatás helyszínen maga Mr. Bikicsunáj is jelen volt, sőt énekelt is. ;) Fél Európa röhög a Bikicsunájon, de több versenyző is ezzel kívánt bejutni a versenyre.

A Genya nevű versenyző bevállalná a Megasztár státust, a zsűri pedig továbbengedte. :)) a show kedvéért jól jön, de hamar kiesik, szerintem.

A zsűri csípős megjegyzései ezúttal sem hiányoztak, ez pedig még élvezetessé tette a mai műsort.