Videóklip: Gyurcsík Tibor – Mozi szélesvásznon Videóklip: Justin Bieber – Boyfriend Videóklip: Rihanna – Where Have you Been Shakira – Addicted To You – új klip Mindet a 2012-es Eurovízióról

október 30 2010

A Summer Sisters esett ki az X-Faktorból


Ma este rock dalok estélye zajlott az X-Faktor harmadik döntőjében. A versenyzők magyar és külföldi előadóktól adtak elő dalokat, az est folyamán a színpadon az X-Faktor kiadásában megjelent Prince, az Evenescence, az Edda, Robert Palmer és Christina Aguilera stb.

Ma este kifejezetten jók voltak a döntősők, ha választanom kellene nem is tudnám kinek a nevét említsem, viszont egyértelműen Király L. Norbi volt az aki hatalmasat alakított, de nagyon tetszett Shodeinde Dorka is.
A nézők szavazatai alapján a Summer Sisters és Janicsák Veca kapta a legkevesebb szavazatot, így ők párbajoztak.

Elsőként a Summer Sisters lépett színpadra a párbajban. A Nyári lányok Whitney Houston Greatest Love Of All című dalát adták elő, míg másodikként Janicsák Veca az I Have Nothing dallal állt színpadra, szintén Whitney Houstontól.

Egyértelműen Janicsák Veca párbaj-produkciója volt a legjobb, borsódzott a hátam az előadása közben, a közönség is állva tapsolt.

A zsűri egyértelműen állást foglalt Veca mellett, kivéve Malek Miklóst, hiszen ő csak nem küldhette haza a „lányait”.

Nektek mi a véleményetek? Szerintetek jól döntött a zsűri? Milyennek gondoljátok a Summer Sisters ma esti teljesítményét?

Tipp: Nézd meg az X-Faktor tegnapi előadásait!

Párbaj – Summer Sisters

Párbaj – Janicsák Veca

Nézzétek meg a Summer Sisters ma esti produkcióját.


Eurovíziós Dalfesztivál 2012 >>>


Horoszkóp 2012 >>>





You can leave a response, or trackback from your own site.

51 Hozzászólás to “A Summer Sisters esett ki az X-Faktorból”

  1. Vettelmester szerint:

    NINCS IGAZSÁG !!!!!

    A sok ostoba hogyan tudott a Dorkára szavazni???messze a leggyengébb volt a mai műsorban….

    Egyszerűen a Vecára és a Summer sistersre a legirigyebbek az emberek,mert gazdagok…NEVETSÉGES

    • eni88 szerint:

      Tudod, az is érdekes, hogy rohadtul nem vagyok irigy a pénzükre sem a fejükre vagy a testükre. Teljes mértékben meg vagyok magammal elégedve, egyszerűen csak borzasztóan rosszak voltak a Nyári lányok. Veca pedig nagyon szépen énekel, és igenis megérdemelte, hogy tovább jusson. Dorka is nagyon ügyes, valójában neki a legnehezebb ez az egész, egy baba mellett. De mégsem nyafog, nem sír, nem nyávog és legfőképpen nem beképzelt! Nagyon fiatalon lett belőle felnőtt nő és anya! Tisztelet neki! Egyébként meg rossz napja bárkinek lehet! De ez a két szerencsétlennek hetek óta csak rossz napjai vannak.

      • Anita szerint:

        Ki vagy te? Szerencsétlenként emlegeted a Nyári lányokat,és úgy gondolod “borzasztóan”énekeltek???!!!
        Ne mocskolj olyan embereket akik nálad sokkal többet érnek!
        Aliz és Edit nagyon tehetséges és gyönyörű hangjuk van,mellette nagyon szép lányok,valószínű te erre nagyon irigy vagy és azért írogatsz butaságokat,de az is lehet,hogy nem vagy irigy csak éppen eszed nincs…

        • Ezüstliliom szerint:

          Kár személyeskedni. El lehet fogadni a másik véleményét is, persze a “szerencsétlenek” kifejezést jobb lett volna kihagynia Eninek. Akkor azt mondtam volna, korrekt vélemény, lehet egyetérteni vele vagy nem, de joga van hozzá.

  2. Manoka szerint:

    Hála a jó istenek. Megérdemelték

  3. Lettíí szerint:

    Szerintem is egyértalműen Dorka volt a legrosszabb… az előválogatókon jó volt, de amit az élő sóban csinál… ááh bebizonyította, hogy nincs hangja.A Summer Sisters és Veca is nagyon jók voltak, bár én a sisterst jobban szerettem és sajnálom őket.Ha lesz cd-jük én biztosan megveszem!!

  4. Lettíí szerint:

    bocsesz show…:)

  5. Apamaci szerint:

    A zsűri jól döntött, de a Summer Sistersnek nem szabadott volna párbajozni. Nagyon jók voltak ma. Az Eddát éneklő Vastag gyerek volt ma a leggyengébb. Neki kellet volna kiesnie.

  6. eni88 szerint:

    Editke drága, sok boldog szülinapot! Ez a kiesés megfelelő ajándék számodra, hogy végre ti is kapjatok pofonokat és nem minden csak apuci pénzéről szóljon!

  7. adam szerint:

    NE SÉRTEGESD ŐKET NAGYON JÓK VOLTAK ÉS BOLDOG SZÜLINAPOT KIVÁNOK EDITNEK VERÁNAK SEM ÉS NEKIK SEM KELLET VOLNA KIESNI!!!!!!!!!!!!!!!!!HA NEM A FEHÉRPÓLÓS ANYUKÁNAK!!!

  8. adam szerint:

    ÉN IS IGY GONDOLOM!!!!!!!

  9. adam szerint:

    ha lesz cdjük én is megveszem!!!

  10. Multichipsi szerint:

    Nem értek eggyet!
    szerintem mind a 2 nagyon jó volt,nem kellett volna nekik párbajozni.Az ifjabb Vastag elég elcseszte és szntem a Summers mindent beleadtak.Nem örülök hogy ők estek ki:(((

  11. Andy szerint:

    Nagyon sajnalom hogy kiestek a Nyari lanyok!

    Boldog szuletesnapot Editke!

    p.s.: Nekik kellett volna nyerniuk,de remelem meg hallunk Roluk!

  12. anonim szerint:

    szerintem is jok voltak , de veca jobb mint ok

  13. smile szerint:

    azt írtad ők kapták a legtöbb szavazatot és ezért párbajoztak. De azért párbajoztak mert ők kapták a legkevesebbet szavazatot.

  14. Balázs szerint:

    Boldog szülinapot Editkének és ennél csak boldogabbat….Pont két ilyen klasszisnak kellett párbajoznia….ez megdöbbentő…. és az is, hogy kiestetek….bár Vecát is sajnáltam volna…de Benneteket nagyon….Bennetek vagy HAT X-Faktor van……!!!! Folytatni tovább, fel a fejjel és gondoljatok arra, amit Ildi mondott:Vele is történtek hasonló dolgok és ha nem így lett volna, akkor ma nem biztos, hogy ott lenne a Mentorok között…Fenomenális hangotok van! Irány a világhír felé!! SUMMER SISTERS – Hajrá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

  15. eni szerint:

    Jok voltak a Nyari lanyok, es Veca is jo volt,jol enekelnek,az az igazsag hogy peldaul Dorka nem volt ma az igazi es inkabb neki kellett volna mennie. Az emberek tobbsege elfogult, az irant, hogy fiatal anyuka es hogy nehez neki,ez nyilvan igy van,de ezutan sem lesz konnyebb es ez a musor nem arrol szol,hogy kinek van gyereke vagy kinek nics,vagy ki gazdag vagy epp ki szegeny. Az eloadasmodon es a tiszta hangokon van a lenyeg es ezt kellene az emberek nezzek mikor arra veszik a faradtsagot,hogy szavaznak.Drukkolok nektek lanyok (summer sis.) biztos megtalaljatok az utatokat, egyutt erosek vagytok!!!

  16. Pavarotti7 szerint:

    Az egész mezőnyben a legjbbak voltak a Nyári lányok, sajnos ezért kellett kiesniük. A Dzsenifert a Geszti még az élő adásba sem engedte be. A végén úgyis a fahangúak és a hamisak fognak nyerni: Norbi, Vastagok, Dorka. Ez a valóság, az X-Faktort sem érdemes nézni.

  17. Fric szerint:

    Dorkát én meneszteném!

  18. peter_cs szerint:

    Nem nekik kellett volna párbajozniuk, hanem Wolf Katinak és Vastag Tamásnak az utóbbi kiesésével. Wolf Kati előadásából sajnos hiányzott az átütő erő, Vastag Tamás csak erőlködött a dallal, hibás hangsúlyozással, ritmushibákkal tele. Veca első előadása a jók között volt, végre a Summer Sisters is egy nagyon jó produkcióval állt elő, csak sajnos a magyar közízlés provinciálisan gyatra.

  19. Timike szerint:

    Veca mindenképpen jobb volt, és ahogy a közönség állva tapsolta az tényleg valami eszméletlen.

  20. Niki szerint:

    Örülök,h Ők estek ki…..már a múlt heti első produkciójuk is katasztrófálisan hamiskás volt!!
    A zsűri is leszólta őket……és mégis tovább jutottak,ami kicsit vicces!
    Hajrá Nicolas!!
    Szép napot mindenkinek!!

  21. Vettelmester szerint:

    csakhogy most nem 23.a van….rengeteget fejlődtek és a csajok közül ők voltak a legjobbak.

  22. tarimagdi szerint:

    Ma szerintem nagyon jók voltak a Nyári lányok! Sajnálom, hogy kiestek! Sok sikert további zenei pályátokhoz!!

  23. Ny.Szandra szerint:

    Nikivel értek egyett kivéve utosó mondatát:):):):
    HAJRÁ CSABI !!!!!ÉS TAMÁS!!!!!!!!

  24. Ny.Szandra szerint:

    most olvastam hogy ki mit írt szíve joga de szeretnék Tomi_ért írni pár mondatot.
    ahogy mások is írták lehet vkinek rossz napja bár sztem jó volt Tomi produkciója.És egy vaslemezzel a mellkasában meghallgatnék bárkit hogy ő hogy nyomja..DORKA nekem sem tetszett múlt7en és most sem!
    HAJRÁ VASTAG FIVÉREK!!!!<3

  25. takács vivien szerint:

    Eggyetértek Nikivel !!!

    Úgy örülök hogy ők estek ki !! :)
    Hajrá Shodeinde Dorka remélem ö nyeri megérdemelné =) =) =)=)

  26. Ritus szerint:

    Nem voltak rosszak a Nyári lányok,csak könyörgöm tanuljanak már meg mosolyogni-nem lehet kiállni egy színpadra ilyen életunt,undorodó, gyűlölettel teli tekintettel-ez szerintem végig jellemző volt rájuk,és ez a teljes előadásukat el tudta rontani a számomra!
    Hajrá mindenki!!!

  27. peter_cs szerint:

    A Nyári lányok sorozatos kudarcai, hamis hangok és ritmizálási hibák mögött inkább pszichikai gátlást érzek, a technikát tudják. Nem tudtak eléggé felszabadultak lenni – ez bizonyára konzervatív neveltetésükből fakad -, márpedig a rockzenéhez az is kell, vagányabbnak, bevállalósabbnak kellett volna lenniük.

  28. Bellcsuh szerint:

    Szerintem nyári lányok jók voltak mert most aki nem a rock műfajt énekli az nem ért hozzá.Nem lehet megtanulni egy hét alat szerintem ahoz képest hogy új volt neki jól csinálták.Ne szidja senki Dorkát hisz most lett anya és neki is új ez a műfaj szóval békén lehet hagy mert igen is TUD ÉNEKELNI mondhat akárki akármit.Szerintem rosszul döntött a zsűri.

  29. Vettelmester szerint:

    A nyári lányok nem nevettek???ők nevettek a legtöbbet tegnap….

    Dorka tud énekelni???nem,neki kellett volna kiesni

  30. Kinga szerint:

    A Nyári lányoknak már a múlt héten ki kellett volna esni!!
    Semmi szépség nincs bennük. Gyűlölet, undor van a szemükben és a lelkükben.

  31. maya szerint:

    szerintem a nyári lányok egyszerűen gyönyörűek

    ráadásul mindkettő igazi fogpasztareklám

  32. maya szerint:

    én zs pszichikai gátakat érzek a kudarc mögött
    pedig csodálatos énekesek

    a kis veca sehol sincs hozzájuk képest…

  33. lányka szerint:

    hát, szerintem dorka nagyon jó volt!
    szerintem veca és a s.s. közül vecának kéne kiesnie, őt biztos, hogy nyomják pénzzel, és folyton csak bőg, meg hisztizik, hogy “brühü én énekes akarok lenni brühühü én tényleg énekes akarok lenni brühü” már nagyon elegem van belőle!
    És sztem az x-faktornak előre meg van írva a forgatókönyve, mert nem hiszem el, hogy vecának ilyen kevés szavazata lett volna! Csak a summer sisterst akarták kiejteni! És egyetértek azzal, aki azt írta, hogy dorka legalább nem nyafog, és tényleg neki a legnehezebb, de nem nyávog, meg hisztizik folyton, mint a veca!

  34. Katka szerint:

    Szerintem helyes döntés született amikor nyári lányoknak kellett haza menni. Nem kell folyamatosan apucira hivatkozni. A szemek, arc kifejezések mindent elárulnak, csupa önteltség, gőg, stb. Szem a lélek tükre, tele volt gyűlölettel, még véletlen sem volt egy bájos mosoly, ha volt is, az is véletlen. Nem tudtak egymásra hangolódni énekben, mivel két lélekről van szó, egyik a másiknak ellent mond. Én úgy érzem teljesen pszihikai gátak voltak a háttérbe, nem tudták azt sem megemészteni, hogy együttesként menjenek tovább. Csoda,hogy eddig is kíhúzták, már az elöző adásból is nekik kellett volna távozni, és nem Domokos Fanninak. A nyári lányok nem tudtak szívből énekelni, szerintem az életben is nagyon kerülik egymás műfaját. Nem minden a szépség,a szem és arc is ezt jelezte.

  35. krikiki szerint:

    JAjj szeritem nem nekik kellet volna ki menni párbajozni. Én nagyon sajnáltam őket és hogy pont Edit szülinapján!! Legalább ezért kegyelmezhettek volna.

  36. Robi szerint:

    Nem kellene ilyeneket mondani!!
    Szntem már mindenki olyan szinten van hogy esélyesek, senkinek sincs rossz hangja(esetleg rossz napja).Jók voltak a Nyári lányok és csak azért estek ki mert valakinek mennie kellett.Hisz Keresztes Ildikó is sírt amikor így döntött-és ez azt jelenti hogy nem volt könnyű döntés.Mind2 produkciójuk volt olyan szinten hogy ne kelljen párbajozniuk.És már tuggyuk hogy mindig az esik ki,aki először énekli a párbajdalt.

  37. Ezüstliliom szerint:

    Szerintem is mindkét párbajozó jól énekelt, de valakinek mennie kellett. Veca ezzel a dalával győzött meg arról, hogy ott a helye a műsorban. Eddig nem tartottam odavalónak.

    Dorka ma valamivel jobb volt, mint eddig, de még mindig nem hozza azt a formáját, mint terhesen. Félek, hogy csalódni fogok benne.:(

    Ezen a szombaton viszont Vecán kívül (párbajdal) egyik versenyző sem volt számomra átütő erejű. Voltak egész jó produkciók, de egyikre sem mondtam azt, hogy “Apám! EZ A ROCK!” Csodálkozom rajta, hogy még Feró sem tudta átadni igazán a mentoráltjainak ezt az érzést.

  38. xxx szerint:

    nagyon jók voltak kár h kiestek:(

Szólj hozzá