Andrea Bocelli és fia, Matteo Bocelli idén a Viña del Mar International Song Festivalon (vagy röviden Viña 2024-en) léptek fel Ed Sheeran Perfect című lírai slágeréve, amit angol, illetve olasz nyelven adtak elő. Ez is része volt annak a fellépéssorozatnak, amivel Andrea Bocelli zenei pályafutásának 30. évfordulóját ünnepelte.
Andrea és Matteo Bocellit a Santiago Metropolitan Orchestra kísérte, amely 74 zenésszel és 40 kóristával a legnagyobb zenekar, ami a rendezvényen egy előadóművész kíséreteként valaha fellépett.
Apa és fia már számtalanszor énekeltek együtt, és ezúttal is ugyanabban a tökéletes összhangban léptek színpadra, amit a közönség már megszokhatott tőlük.
Az első versszakot és a refrént Matteo angolul énekelte el, majd Andrea az olasz nyelvű változattal folytatta, és hamarosan Matteo is csatlakozott hozzá, és együtt fejezték be a dalt.
Andrea Bocelli majdnem két órás fellépése a fesztiválon hatalma sikert aratott, és a fián kívül számos más művész is színpadra lépett vele, többek között Larisa Martínez, Caroline Campbell és Pía Toscano. A híres olasz tenor egyébként a fesztivál két rangos díját is megkapta, a Silver és a Golden Gaviotát (vagyis az ezüst és arany Sirályt).
„Ez egy csodálatos pillanat volt, igazi balzsam a sok utcai stílus közepette, és emlékeztetett a fesztivál jobb időkre, amikor igazi, kultúrákon átívelő ízlésű sztárok jöttek. A fellépésük egyben mérföldkő is volt, hiszen az ilyen típusú zene jelenléte Viñában példa nélküli. Ez az egyik legjobb műsor, amit 53 évem alatt a fesztiválon láttam. Köszönöm” – írta egyik rajongó a YouTube-on.
Nektek hogy tetszik Andrea és Matteo közös produkciója?
Fotó: YouTube