KezdőlapZeneVideóklipekÚj dallal érkezik Wolf Kati és a New Level Empire: ebből hatalmas...

Új dallal érkezik Wolf Kati és a New Level Empire: ebből hatalmas sláger lesz!

-

A zenekar új énekessel, basszusgitárossal és MC-vel fordult rá az idei évre, és már meg is érkezett az első dal ettől a felállástól.

Wolf Kati és a New Level Empire nem először alkotnak közösen.

Hirdetés

„Kati mindig nagyon jókat énekel a dalainkban, ez most is így volt. Ahogy mindig, szuper volt a közös munka és nagyon jó hangulata lett az egésznek” – fogalmazott Nyujtó Sándor ’Newl’, a zenekar dobosa, a dal egyik szerzője.

„A szokásos módon született a Nem elég, Krajczár Peti billentyűssel írtuk ketten. A szövegírásba becsatlakozott az új énekesünk és MC-nk, Kenéz-Radics Gábriel és Hassza Dani, így rögtön meg tudták mutatni, milyen ügyesek ebben is. Remek műhelymunka volt” – tette hozzá.

Hirdetés

A dalhoz Czoller Bence rendezésében egy klip is érkezett, hogy a megújult zenekar ilyen formában is bemutatkozhasson a közönségnek, tavasszal pedig beindul a koncertszezon is.

„Májusban rekordmennyiségű fellépésünk lesz, és márciusban is több helyen lehetett találkozni velünk. Jókedvű és lelkes az egész társaság, eddig nagyon jól vettük együtt az akadályokat, és izgatottan várjuk a koncerteket” – mondta Nyujtó Sándor ’Newl’ a következő időszakról.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek