Miközben Magyarországon is javában zajlik a The Voice, addig Németországban egy magyar énekesnő is szerencsét próbál az országos tehetségkutatóban.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
A 35 éves Szatmári Júlia is szerencsét próbált a német The Voice-ban. A magyar nő Linda Ronstadt ‘Feels Like Home’ című dalával lépett a tehetségkutató színpadára, hangjával pedig lenyűgözte a coachokat.
Júlia hangjával elbűvölte a coach-okat, akik a produkció végén állva tapsolták meg, ám csak egyetlen coach, Giovanni Zarrella német–olasz énekes fordult meg a székével, mégpedig az utolsó pillanatban.
Szatmári Júlia percekig meg sem tudott szólalni a döbbenettől, majd elárulta a nevét, életkorát és azt, hogy Bielefeldből érkezett a tehetségkutatóba.
„Tökéletes dalválasztás, én és a feleségem imádjuk ezt a dalt” – mondta Ronan Keating a magyar nőnek, majd azt is kifejtette, hogy miért nem fordult meg a székével.
„Őszinte leszek veled, szép volt a dal és gyönyörű a hangod, de én vártam egy ‘hidegrázós’ pillanatra, amit mindig keresek, ez azonban nálam nem történt meg” – mondta a Boyzone egykori énekese.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Nézd meg Szatmári Júlia produkcióját a német The Voice-ban!
Fotó: YouTube