Az év eddigi egyik legfülbemászóbb slágerével érkezik a Wellhello duó. Itt a „Részegen egy rolleren” című dal.
Egy igencsak fülbemászó slágerrel érkezik a Wellhello, a „Részegen egy rolleren” című dal Papp Szabival közösen készült. A dal minden bizonnyal az idei fesztiválszezon egyik legnagyobb slágere lesz.
A dal szövegét Flour írta, zenéjét Diaz szerezte. A dalra forgatott klipet Temesi Ádám és Flour rendezték, főszerepben pedig Staub Viktóriát láthatjuk, a srácok csak egy pillanat erejéig tűnnek fel a videóklipben.
A rajongók már most imádják a dalt, alig pár óra alatt 35 ezren nézték meg a YouTube-on, szerintünk a nyár egyik legnagyobb slágere lesz.
„Most hallgattam meg először, de már nagyon tetszik! Ügyesek vagytok, király lett!” – írta egyik rajongók.
„Hát skacok,majdnem elhittem, hogy nem… és erre olyat villantottatok, hogy libabőrös lett még a kispárnám is!!! Ezért ismét érdemes lesz hazamennem Tirolból a Budapest Parkos koncertetekre, mint ahogy tettem azt éveken keresztül a lányom születésnapjait megkoronázva. Együtt tomboltunk vele a felejthetetlen BP-bulikon, sőt,még egyszer Pécsre is utánatok mentünk. Remek ötlet volt visszanyúlni az eredeti stílushoz. Köszi nektek!!(egy 55 éves apuka)” – írta egy másik lelkes rajongó.
„Már most nagyon szeretem és imádom ezt a számot. Már vártam nagyon. Kiváló a klip és kitűnő szöveg. Csak így tovább. További ilyen jó slágereket. Alig várom már hogy a koncerten élőben halljam. Addig tanulom a szöveget” – fűzte hozzá egy harmadik.
Nektek hogy tetszik a dal?
Fotó: YouTube