Megjelent Azahriah legújabb dala és videóklipje, amelyet a Queen Omegával közösen készített és amely a Four moods 2. címet kapta. A dal futótűzként kezdett el keringeni a közösségi térben, imádják a rajongók.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Azahriah az egyik legsikeresebb hazai előadó, fiatal kora ellenére hatalmas rajongótábort tudhat magáénak, dalai sorra nyerik meg a hallgatói listákat, videóklipjeit milliók nézik, nem csoda, hiszen a fiatal énekes rendkívül tehetséges és bátran kimondja, amit gondol.
Nemrég megjelent legújabb dala, a Four moods 2, amely 19 óra alatt már elérte a 125 ezres nézettséget a YouTube-on. A dal erős kritika a rendszer ellen.
A dal egy igen erős mondattal indul, amit Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója mondott a Mathias Corvinus Collegium A publikálás jövőjéről című nemzetközi konferencia megnyitóján 2023 januárjában.
„Ki uralja egy adott ország médiáját, az eldönti, hogy ki uralja az adott ország gondolkodását, és ezen keresztül, hogy ki uralja az adott országot” – hangzik a dal felvezetőjében, amelynek videóklipje már most bekerült a Trendingbe.
A dalra készült klipben archív felvételeket láthatunk, amelyben feltűnik Rákosi Mátyás, Chaplin és megannyi archív jelenet.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
„66 éves vagyok és azt mondom ez a fiatalember zseniális, nem tudom honnan van ilyen fiatalon ennyire csodálatos képessége, de nagyon kívánom neki hogy sokáig sok embernek szerezzen örömet! Remélem ez az ország nem teszi tönkre, mert sajnos „van hozzá képességünk”. Ez a fiatal zenész nagyon nagy érték a zeneművészetben, vigyázzunk rá! Sok sikert kívánok neki és gratulálok, már most lenyűgöző a tudása, Ő egy zseni!” – írta egyik rajongó a YouTube-on.
„Rádióban vajon lehet – e majd hallani…. Szerencse, hogy nem tudják az internetet is uralni. Köszi, hogy tanítod a fiatalokat gondolkodni!” – tette hozzá egy másik.
Nektek hogy tetszik a dal?