A rák gyakran megfosztja az embereket a szeretteikkel töltött értékes időtől. Egy végstádiumú hasnyálmirigyrákban szenvedő kaliforniai férfi például tudta, hogy nem fogja látni, ahogy legfiatalabb lánya felnő.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
A 62 éves Jim Zetz azt is tudta, hogy a lánya rendben lesz, de mindent megtett, hogy megbékéljen azzal a ténnyel, hogy nem látja majd, ahogy 11 éves lánya eléri a különböző fontos mérföldköveket az életében. De egy fotósnak köszönhetően teljesülhetett az édesapa egyik kívánsága még 2014-ben.
A Lindsey Natzic Villatoro fotós és barátai által szervezett meglepetés esküvői szertartáson Josie megfoghatta az apja kezét, és oltár elé sétálhatott vele egy ünnepségen, amit valószínűleg soha nem fog elfelejteni – írja a HuffPost.

Villatoro nem volt idegen a család számára. Ő készítette az egyik utolsó családi portrét Jimről, Josie-ról, és a lány édesanyjáról, Grace-ről. Villatoro, aki olyan emléket akart létrehozni, amely egy életre szól az apa és a lánya számára, úgy döntött, felveszi a kapcsolatot másokkal, akik segíthetnek neki elképzelése megvalósításában.
„Egy nap felébredsz, és rájössz, hogy lehetőséget kaptál arra, hogy jobbá tedd valakinek az életét. Ha van egy ötleted, ne gondolkodj rajta túl sokat, valósítsd meg” – írta Villatoro.

Grace, akinek fogalma sem volt arról, hogy Villatoro projektje később ilyen népszerű lesz az interneten, beleegyezett a „miniesküvőbe”. „Megemlítette, hogy Josie nagyon elkeseredett amiatt, hogy az apja nem lehet majd ott mellette az emlékezetes pillanatokban, ezért arra gondoltam, gyűjthetnének néhány emléket most” – írta a fotós.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Villatoro barátai segítségével elkészült Josie sminkje és frizurája. A lány hosszú, csipkés, fehér ruhát viselt, és egy rózsaszín és fehér virágokból összeállított csokrot is kapott. Aztán belekarolt az apjába, és oltár elé sétált vele az otthonuk hátsókertjében.
„Lehet, hogy édesapád nem láthatja majd, amikor férjhez mész, de ma itt van, hogy oltár elé kísérjen téged” – mondta Gary Galbraith lelkész. Gyűrűt húzott a lány mutatóujjára, majd „apának és lányának nyilvánította” őket.

A szertartás után apa és lánya eltöltöttek együtt néhány csendes pillanatot, majd visszatértek a fogadásra, hogy a családjukkal és a barátaikkal lehessenek. Villatoro egyik fényképén, amelyen az apa és a lánya egymás mellett ülnek, Jim arcán éppen egy könnycsepp gördül le.
„A későbbiekben ez nagyon sokat jelent majd neki. Mindig emlékezni fog rá” – mondta Jim Zetz. Villatoro pedig azt írta, hogy „megtiszteltetés” volt számára meglepni a családot.
„Josie, örökké lesz egy videód rólad és az édesapádról, ahogy oltár elé kísér, amit majd évek múlva lejátszhatsz az esküvődön, mintha az édesapád fizikailag is jelen lenne.” – írta a fotós.