Oláh Ibolya volt a Partizán legutóbbi vendége, ahol Gulyás Márton műsorvezetőnek mesélt a tiszadobi nevelőintézetben töltött évekről, a Megasztárról és arról is, hogy milyen hatással élte meg a Magyarország című dalt.
Az énekesnő elmondta, lelkileg és testileg is megsínylették a Megasztárt, kemény volt a verseny, folyamatosan tanulták a dalokat, rengeteget forgattak, pihenni sem volt idejük.
„Mindig azok estek ki, akik lelkileg már nem bírták. Amikor rájöttem erre, akkor igyekeztem még erősebb lenni, mint ők” – mondta Oláh Ibolya, aki hozzátette, megreccsentek a műsor ideje alatt, de erről senkinek sem szóltak.
Gulyás Márton arra is rákérdezett, hogy az énekesnő 2005. augusztus 20-án elénekelte a Magyarország című dalt, amely miatt rengeteg támadást kapott.
„Abban az időben nagyon hittem ebben a dalban. Meg az emberekben is. Már nem merném előadni. És nem is fogom. Már nem hiszek az emberekben. Hittem, hogy lehet jó dolgokat csinálni, hittem az összetartásban” – mondta az énekesnő.