Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Az énekesnő két és fél évvel édesapja halála után érezte úgy, hogy érzéseit dalba tudja önti. A ’You and me’ című dalt rá emlékezve írta.

Két évvel ezelőtt kellett szembenéznie a feldolgozhatatlannal Tolvai Reninek, aki tragikus hirtelenséggel veszítette el szeretett édesapját. Az énekesnő mindig is tudta, hogy édesapja emlékének szentel majd egy dalt, azonban hosszú időnek kellett eltelnie, mire érzéseit dalba tudta önteni.

„Több, mint két évnek kellett eltelnie, mire eljutottam oda, hogy dal formájában is meg tudok emlékezni édesapámról. Ez a két és fél év nagyon nehéz volt, szinte fel se tudtam fogni, ami történt és mindvégig reménykedtem abban, hogy ez nem velem, velünk történt, apu besétál majd és újra itt lesz. Sosem leszek képes elfogadni az elvesztését, de megtanultam együtt élni azzal, hogy már nincs köztünk” – mondta az elmúlt időszakáról Tolvai Reni, aki a ’You and me’ című dallal tiszteleg édesapja emléke előtt.

„Édesapám mindig azt szerette a legjobban, amikor angolul énekeltem. Így nem volt kérdés, hogy ez a dal – ami Amerikában készült és ott is énekeltem fel – angol nyelvű lesz. Mióta nincs közöttünk szinte hetente álmodok édesapámmal. Mindig tengerparton vagyunk, sétálunk, mesélek neki, ő pedig meghallgat. Ezért is került bele a refrénbe az ’only in dreams’ sor, vele sajnos már csak az álmaimban találkozom” – tette hozzá az énekesnő, aki szívbemarkolóan őszinte klipet készített a dalhoz, amelyben édesapjával közös családi felvételek is helyet kaptak.

„Édesapám minden születésnapomra videóst hívott, hogy megörökítse ezeket a pillanatokat. Ezeket a felvételeket még VHS kazettán őriztem, az első perctől kezdve tudtam, hogy szeretném, ha ezek is láthatóak lennének a klipben, így digitalizáltuk őket. Az üzenet és az, hogy miről szól ez a dal talán még inkább érthető ezeknek a felvételeknek köszönhetően” – mondta Tolvai Reni, aki letisztult képi világú, fekete-fehér klipet álmodott meg a dalhoz.

A klipet – melyben az énekesnő kendőzetlenül mutatja meg érzéseit is – szinte elsőre sikerült rögzíteni.

„Nem szerettem volna semmi extrát a klip kapcsán, csak azt, hogy letisztult legyen. Mikor a videoklipet készítettük odaálltam a kamera elé és hagytam, hogy előtörjenek az érzéseim. Jól esett kiadni és kimutatni az érzéseimet a dal hatására. Nincs még egy olyan dalom, klipem, amiben ennyire „sebezhető” vagyok. Bízom benne, hogy ez a dal kapaszkodó lehet azoknak, akik már elvesztették valamelyik szerettüket” – mondta Tolvai Reni.