Hatalmas botrány kerekedett az X-Faktor válogatásán. Radics Gigi éneklésben lealázta a feldühödött versenyzőt.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány
Mirjam igazi sztárként jelentkezett az X-Faktorba, hiszen Amerikában már 10 éve kiadták a lemezét, emellett modellkedik, Budapesten és Londonban több fellépése is volt, közel 40 bandával lépett fel. Magyarországon 4 lemezét is kiadták.
„Kijelentem, hogy multifunkcionális vagyok.” – mondta az RTL kamerájának Mirjam, aki szinte mindenhez ért.
Mirjam Jessie J. egyik dalával kezdett, de a produkciója nem aratott sikert a mentorok között, így ByeAlex hamar leintette a produkciót. Majd következett az őszinte kritika, amit a fiatal nő egyáltalán nem viselt jól, ezért egy másik dalba is belefogott, hogy meggyőzze az ítészeket, de mindhiába.
„Ne haragudj, de les***om a véleményedet, k***ára les***om, hogy mit mondasz” – mondta Mirjam ByeAlex-nek.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Ezt már láttátok? Ez a szimpatikus fiú nálunk már megnyerte az idei X-Faktort
Végül úgy bedühödött az „igazságtalanság” miatt, hogy Radics Gigi felé vágta a mikrofont, amivel komoly sérülést is okozhatott volna az énekesnőnek.
A szóváltás ekkor sem csitult, végül a közönség tapsolva követelte, hogy kimenjen.