Gabby Barrett nagy lelkesedéssel nevezett be az American Idol meghallgatásaira. A 17 esztendős Pennsylvania-i lány legfőbb vágya az volt, hogy világhírű zenei karrierbe kezdhessen. A sikert nemcsak maga miatt kívánta, hanem mert általa a szüleinek is stabil megélhetést biztosíthatna.
Amikor fellépett a tehetségkutató színpadára, Gabby elmesélte, mekkora áldozatot hozott érte a családja, és ezt szeretné most meghálálni, illetve visszafordítani a szüleire. Tudatában van annak, hogy rögös út áll előtte, de az első lépést már megtette, és bízik abban, hogy előbb-utóbb a tehetsége meghozza a gyümölcsét.
Ám amikor belekezdett Carrie Underwood Good Girl című dalába, váratlan dolog történt. A zsűri félbeszakította őt… A mentorok látták a lány hangjában rejlő erőt, éppen ezért egy újabb lehetőséget ajánlottak fel neki: arra kérték Gabbyt, énekeljen inkább egy olyan zeneszámot, ami maximálisan kiaknázza a hangi adottságait. A lány élt is a második eséllyel. Egy templomi éneket választott, amivel teljesen lekenyerezte a hallgatóságot.
Lágy, érzéki dallamok és Gabby angyali hangja töltötte be a teret, és meghozta a kívánt hatást: Katy Perry, Luke Bryan és Lionel Richie azonnal igennel szavazott! Izgalom árán, de a lány végül kihúzta a nyertes szelvényt. Meghatódva ugrott az édesapja nyakába, akit szintén rabul ejtettek az érzelmei.
https://youtu.be/FIyMebmrQqs