Először nyert csapat a magyar X-Faktorban, a szlovákiai duó azt is tudja már, hogy mire költi a pénznyereményt.
Olvasd el ezt is: „Igazi magyar lány voltál” – magyar népdalt énekelt a román tehetségkutatóban a 16 éves lány

Ricco és Claudia egy luxusutazást és egy éven át havi egymillió forintnyi készpénznyereményt kap majd, emellett 10 millió forintot, amit zenei karrierjük beindítására fordíthatnak.
„Minden vágyunk az, hogy Ricco ismét felálljon és járjon, mindent ennek rendelünk alá. Ha kell, akkor az összes pénzt erre költjük, én lemondok a részemről is. Mi egy család vagyunk, ezért nem is kérdés, hogy ez a helyes döntés.” – nyilatkozta a győzelem után a Blikknek Claudia.
“Nagyon nagyon szépen köszönjük, hogy itt Magyarországon vált az álmunk valóra. Nagyon nagy megtiszteltetés és nagyon szeretném azt, hogy a következő években ugyan ezt vissza tudjuk adni nektek, amit ti adtatok ma nekünk.” – fogalmazta az énekesnő Istenes Bencének, miután az az ő nevüket hiredette ki győztesnek.
Az X-Faktor második helyezettje Serena Rigacci lett, harmadikként Gulyás Roland végzett.
Nem mindenki örült a páros győzelmének, Gulyás Roland elsírta magát, amikor kiesett, ByeAlex pedig csalódott, ő Serena Rigaccit látta volna győztesnek.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”