KezdőlapZeneVideóklipekVideóklip: Low Deep T – Got 2 Find Love

Videóklip: Low Deep T – Got 2 Find Love

-

Low Deep T, a Casablanca című szupersláger előadója, új dallal tér vissza a zene világába. Got 2 Find Love a címe a szintén sláger-ízű felvételnek, melyet az énekes a MediaPro Music-kal közösen adott ki.

Low-Deep-T

Hirdetés

A dal a szerelem témájára, vagy az énekes szavaival élve, az emberek közös nyelvén íródott.

„Bejártam a világot, számtalan országban koncerteztem és megfigyeltem, valamennyien ugyanazt a nyelvet beszéljük, a szerelem nyelvét. Mindenkinek szüksége van a szerelemre, jómagam még keresem, ezért döntöttem úgy, hogy kiadom ezt a dalt.” – vallotta Low Deep T.

Hirdetés

A Got 2 Find Love egy izzó, pörgős videoklipnek örvendhet, melyet Tunéziában forgattak Majdi Smiri, a híres tunéziai rendező felügyelete alatt. A kisfilmet két helyszínen rögzítették: Sidi Bou Said – az Észak-Afrikai partvidék egyik legrégebbi és legismertebb üdülőtelepe volt az egyik, illetve Ben Arous a másik.

„Augusztusban forgattunk, több mint 44 Celsius fokos hőmérsékletben! Eszméletlenül meleg volt! Kétnapi filmezés után visszatértem Londonba, viszont amikor megnéztem a produkciót, nem voltam elégedett pár jelenettel, ezért visszarepültem Tunéziába és újraforgattuk a részeket.” – számolt be a zenész.

Szerinted megérte a fáradozásait? Lesz ebből még egy szupersláger?

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek