Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Tolvai Reni egyre híresebb lesz. A Megasztár egykori győztese nemrég Amerikában járt, ahol a külföldi magyaroknak adott koncerteket.

tolvai-reni

Egyik fellépésén egy amerikai producer is felfigyelt rá, aki fel is ajánlotta, hogy dolgozzanak együtt.

“Kétéves korom óta vágyom arra, hogy láthassam Amerikát, nem hogy fellépjek. Az egy teljesen másik álom volt.” – nyilatkozta Reni, aki négy koncertet adott a kinti magyaroknak, akik mindent tudtak már az énekesnőről, hiszen végigkövették a Megasztárt is.

Tolvai Reni külföldi útja során egy amerikai producerrel is találkozott, aki korábban Shakira-val, R. Kelly-vel és Snoop Dogg-al is dolgozott már.

“Felajánlották, hogy szívesen csinálnának közös dalokat, és emiatt még most nyáron vissza fogok menni.” – nyilatkozta az énekesnő.

Tolvai Reni a producerekkel
Tolvai Reni a producerekkel

Reni nagyon boldog az új lehetőségek láttán, egyetlen szomorkodása, hogy nem lehet Kállay-Saunders Andrással együtt, mert pont abban az időszakban tér vissza Miami-ba felvenni az új dalokkal.

Az énekesnő nemrég mutatta be új videóklipjét, amelyet a Shout-ra forgatott, ezt itt nézhetitek meg!