![[dunkelbunt]](https://doily.hu/wp-content/uploads/2012/03/swingalong_presents_dunkelbunt_150dpi_rgb.jpg)
Új sorozatunk az electro-swing jeles képviselőit igyekszik bemutatni. A sort nyitó bécsi bácsi már nem ismeretlen a hazai parti-járók számára.
A [dunkelbunt] néven alkotó Ulf Lindemann Hamburgból költözött Bécsbe még 2001-ben, ezzel egy időben, pedig a breakbeat és a drum’n’bass felől a downtempo, a dub és a világzenék irányába fordult érdeklődése. A Russkaja és a !DelaDap lemezeit is megjelentető Chat Chapeau kiadó vette rövidesen szárnyai alá, 2006-ban két maxi, majd egy évvel később bemutatkozó albuma, a Morgenlandfahrt landolt a boltok polcain.
A nagylemezen minden számban komoly vendégművészek szerepelnek, a Cat Empire, az Amsterdam Klezmer Band és a Fanfare Ciocarlia zenészei egyaránt besegítettek. A siker sem maradt el, az olyan számok, mint a Smile On Your Face vagy a The Chocolate Butterfly gyakran szólnak a jobb rádiókban a mai napig is.
Miután három földrészen kiturnézta magát, a Boban I Marko Markovic Orkestarral közös Cinnamon Girllel nyitott a swing irányába és még korábbi sikereit is megfejelte egy abszolút partislágerrel. 2009-es második nagylemezével és az eddig két részt megért Sun Dub című válogatásával is eltalálta közönségét. Jelenleg harmadik nagylemezén és egy új válogatáson dolgozik nagy erőkkel. A Picnic with [dunkelbunt] című, áprilisra ígért kompiláción, akárcsak a második Sun Dub válogatáson ismét szerepel egy Savages y Suefo szám, így elmondhatjuk, hogy a munkakapcsolat töretlen a vendég és a házigazdák között.
SWINGALONG presents [dunkelbunt]
Apacuka Kávéház Étterem Varieté (VI., Nagymező u. 54-56.)
2012. március 23., 21:00