
A Monsoon 2006 júniusában alakult. A srácok eredetileg nyolcas felállásban kezdték pályafutásukat, ez mostanra már 4-re zsugorodtott.
A zenekar tagjai: Vödrös Márton – ének, Horváth György – gitár, Matus Péter – basszus, Fábián Tibor – dob.
Kalácska Gábor a NeoFm zenei szerkesztője a következőket mondta a Monsoon-ról:
„A zenekar már közel 3 éve Monsoon Robbie Williams Tribute Bandként kereste/keresi kenyerét, számos (92) klubkoncertet adtak, és adnak, de mindig is ott volt a levegőben valami más, valami több. Így született meg az első dal, az „Ébrednem kell!” A több éves barátság, és zenei múlt összekovácsolta a bandát, a jelenlegi felállás egy összeszokott csapatot mutat, és megérett az első igazi nagy megmérettetésre. Az Ébrednem kell ennek a munkának az eredménye. A dal 2010 egyik felszálló csillaga, lüktetése, dallamvilága, szövegezése nem hagy kívánnivalót maga után, a refrén azonnal az ember fülébe mászik. Követi a „trendet”, és egyben benne van az a mélység is, amitől az Ébrednem kell nem egynyári sláger. A szöveg Vödrös Márton tollából fakadt, a zene Marci és Rakonczai Viktor (V.I.P, R-Port) szerzeménye, aki egyben a dal producere is.”
A srácokat sok elutasítás érte az évek során, de sosem adtál fel, sőt az Eurovíziós Dalfesztiválra is keményen készülnek. Dance című daluk úgy tűnik elnyerte a publikum tetszését, legalábbis a Youtube-on számos komment ez bizonyítja.
Nekem is tetszik a dal. Szerinted van esélye a srácoknak?
Az Eurovíziós Dalfesztivál elődöntőit január 28-án és február 4-én tartják. A döntőt február 11-én rendezik, akkor derül ki, hogy ki képviseli Magyarországot a májusi bakui Eurovíziós Dalfesztiválon. A magyar elődöntőket és a döntőt, illetve a május 22-26-iki azerbajdzsáni eseményeket is élőben közvetíti az m1, valamint a Duna World csatorna.