KezdőlapFilmElőzetesA majmok bolygója - Lázadás magyar előzetes

A majmok bolygója – Lázadás magyar előzetes

-

James Franco nemrég Danny Boyle filmjének volt főszereplője, hamarosan pedig az emberiség ellen forduló majmokkal harcolhat A majmok bolygója – Lázadás című sci-fi/akciófilmben. Egész szép pálya ahhoz képest, hogy főfoglalkozásban nem is színész. Egyetemre jár, és csak a nyári vakációban áll a kamera elé.

Hirdetés

A 32 éves sztár valószínűleg legalább olyan tehetséges az idejével való gazdálkodásban, mint a színészetben, hiszen egyszerre regény- és forgatókönyvíró, költő, festő, zenész és főleg: egyetemista.

Az USA keleti partjának három felsőoktatási intézményében is beiratkozott egy-egy posztgraduális kurzusra, így persze év közben filmezés nélkül is eléggé be van táblázva. 2010 nyarán, a vizsgaidőszak befejeztével azonnal Vancouverbe sietett, hogy a szünetet A majmok bolygója új részének forgatásával töltse.

Hirdetés

Ez a film a kezdetet meséli el: Franco alakítja azt a tudóst, aki míg az Alzheimer-kór gyógyszerét keresi, akaratlanul is az emberiségre szabadítja a szuperokos és igen erőszakos emberszabásúakat.

Rise of the Planet of the Apes, hazai bemutató: augusztus 18.

IC Press

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek