KezdőlapKoncertekFővárosban és Főtéren a Tankcsapdával

Fővárosban és Főtéren a Tankcsapdával

-

A Tankcsapda is támogatta a vörösiszap-katasztrófa érintettjeit! Ajkai koncertjük teljes bevételét, több mint másfél millió forintot a decemberi koncertsorozat főtámogatója, a MOL segítségével felajánlották a Devecseri Önkormányzatnak.

Hirdetés

A debreceni zenekar ebben az évben már csak kettő koncertet ad, aztán januártól a tavasz elejéig elvonulnak egy kisebb feltöltődésre, hogy áprilistól újult erővel országos koncert körútra induljanak. A pihenésre szánt hónapok azonban nem mind a három zenésznek telnek majd egyformán. A Tankcsapda frontemberére, Lukács Lacira például még egy operáció is vár, bal térde keresztszalag-szakadását kell januárban műteni.

Persze ez a sérülés nem befolyásolja a téli turné menetét, a telt házas ajkai és keceli koncertek után jön a két legnagyobb buli: december 18-án, Budapesten a Syma Csarnokban, szilveszterkor pedig Debrecenben, a Kossuth téren. Az évzáró koncert érdekessége, hogy a Tankcsapda eddigi pályafutása során csak egyszer koncertezett december 31-én, még 2003-ban. A hazai pályás esemény mind technikailag, mind pedig műsor tekintetében rendhagyó lesz, óriási bulira számíthatnak az érdeklődők.

Hirdetés

A zenekar jövő év elején még egy meglepetéssel szeretne kedveskedni. Egy új könyvet készülnek kiadni, melyben a Tankcsapda életéről készült legérdekesebb fotókat gyűjtik össze. A zenekar népszerűségét pedig sok más mellett az is bizonyítja, hogy húszéves jubileumi koncert DVD-jük a napokban arany DVD lett.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Hirdetés

    Színes

    Hírek