Egy erdélyi együttest fogok nektek most bemutatni. Ők a Titán Szászrégenből. A csapat még 2003-ban alakult, egy gimnáziumi együttesből. Első lemezük, a Titánium, megalakulásuk évében elkészült Erdélyben.
Az igazi áttörést a Médiabefutó tehetségkutató verseny jelentette a csapatnak, ahol a „Romantikán túl” című dalukkal elnyerték a Román Televízió és egy erdélyi fesztivál különdíját.
A csapat nemrég elkészítette Holnaptól minden jót című dalára forgatott videóklipjét. A dal is és a klip is nagyszerűre sikeredett, nagyon remélem, hogy ez a dal és a klip is nemcsak Erdélyben hódít majd, hanem átlépi a határokat is. Megérdemli.
Nektek hogy tetszik?
