Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Ha a kolumbiai énekesnő kerül szóba, mellette sosem unatkozhatunk! Shakira ezúttal visszatért a rock’n’roll gyökereihez, és ennek jegyében egy csodálatos szerelmes dalt adott ki. A felvétel címe Nada (Semmi), melyet egy lecsupaszított, ám annál drámaibb videóklip kíséretében hallgathatunk meg.

A ritmusoktól dübörgő Clandestino és DejaVu című dalok után, a szőke díva most egy kissé letekeri a hangerőt, és a rock műfaj jegyében egy szerelmes balladával lepi meg a rajongóit. A felvételben a magány és annak nyomasztó érzése kapta a főszerepet, mely akkor telepszik rá, amikor hiányzik a szerelme. Ismerős érzés, nemde?

A Nada Shakira saját szerzeménye, Luis Fernando Ochoa közreműködésével. A videóklip premierje egy bogotai koncert keretében volt – ez a show zárta az énekesnő El Dorado című világturnéját. A felvétel egyébként az El Dorado című nagylemezen található, mely a Sony Music Latin jóvoltából idén májusban került a boltokba, és 13 szerzeményt tartalmaz.

Shakira legutóbb 2014-ben adott ki stúdióalbumot. A korong karrierjének tizedik nagylemeze volt, és élettársának, Gerard Piqué futballistának dedikált. A 41 éves Shakira és a 31 éves focista lassan nyolc éve alkot egy párt, és két fiúk van: az 5 éves Milan, illetve a 3 éves Sasha. Bár felröppentek a hírek, hogy a sztárpár kapcsolata zátonyra futott, a szerelmük – ha volt is egyáltalán – átvészelt minden akadályt.