Olvasd el ezt is: A 4 gyönyörű énekesnő úgy énekelte el ezt a rockdalt opera verzióban, hogy attól neked is tátva marad a szád
Második szériájához érkezett az X-Faktor az RTL Klubon. Idén ismét rengetegen jelentkeztek, hogy ország-világ előtt megmutassák tehetségüket.
Idén az új arcok mellett régi arcokkal is találkozhattunk, Németh Katica, Muri Enikő és Samu Kriszta Mazsi is jelentkezett a versenybe, sőt a Csillag Születik egykori versenyzője, Kocsis Tibor is benevezett a versenybe.
Katica és Mazsi bekerült a táborba, de már nem jutott el a Mentorok Házáig, viszont ma este drukkolhatunk Muri Enikőnek és Kovács Tibornak is, ugyanakkor annak a másik 22 versenyzőnek, akik szintén a döntőért versenyeznek.
Vannak már favoritjaim, több versenyző is már kedvenc, de vannak olyanok is akikről nem is értem miért jutottak el a Mentorok Házáig.
De nem is szaporítóm tovább a szót, íme a 12 döntős névsora:
» Dubajba ment tanárnőnek, hogy milliárdosok gyerekeit korrepetálja: „3 ezer dollárt kaptam, hogy megoldjam a gyerek házi feladatát”
» Hogyan figyelnek minket otthon: 10 eszköz, amelyen keresztül kémkedhetnek utánad!
» „A vőlegényem két nappal a lánykérés után lefújta az esküvőt, amikor megtudtam miért, összeomlott a családom”
» A gondolatok, amelyeket az Univerzumnak küldesz, elkerülhetetlenül visszatérnek hozzád
Gyurcsík Tibor
Kocsis Tibor
Tarány Tamás
Baricz Gergő
Kelemen Csaba – Lil C
Demes Tamás
Muri Enikő
Kováts Vera
Bagosi Alexa
Rocktenors
Apollo23
Hajdu Bea és Mariann
Fotók: RTL Klub/Bársony Bence