Május 7-én – alig több, mint két héttel a „Born This Way” című új albumának 23-i megjelenése előtt – mutatja be a tengerentúlon az HBO az idén két (eddig összesen öt!) Grammy-t is kiérdemelt Lady Gaga „Monster Ball” című koncertjét, melyet február 21-én és 22-én a new york-i Madison Square Gardenben rögzítenek majd.
A koncertvideón keresztül most végre azok is részesülhetnek Gaga hihetetlen, 10 táncossal és hasonló számú zenésszel kísért teltházas turnéjának hang- és látványvilágából Lauriann Gibson rendezésében – aki egyébként a „Poker Face„, a „Paparazzi„, a „Telephone„, az „Alejandro” és a „Bad Romance” a koreográfusa is volt, – akik élőben nem lehettek jelen a többek közt Budapesten is járt koncertsorozat egyik előadásán sem.
Az HBO-n májusban bemutatkozó anyag producere Troy Carter, Vincent Herbert és Jimmy Lovine mellett maga Lady Gaga lesz.
