Kid Rock november közepén jelenteti meg 8. stúdióalbumát az Atlantic Records-nál. A lemez producere Rick Rubin volt, a keverést pedig Greg Fidelman vállalta magára.
Cikkek a ‘Albumok’ kategóriában
Locnville: Sun In My Pocket
augusztus 31st, 2010
Bellini A Locnville nemzetközi lemezszerződésén még szárad a tinta, de máris megérkezett első slágerük, a Sun In My Pocket, melyet Andrew és Brian Chaplin, a Locnville-t alkotó ikerpár hazájukban, Dél-Afrikában már sikerre is vittek, hiszen #1 helyezést értek el vele az ottani airplay és kislemez eladási listán, az “Év dalának” választották, illetve a dalhoz készül videoklipjük is a legmagasabb rotációban forgott a helyi zenecsatornákon.
Manic Street Preachers: Postcards From A Young Man
augusztus 31st, 2010
Bellini “It’s Not War (Just The End Of Love)” a címe a Manic Street Preachers első kislemezdalának, mely tizedik stúdióalbumukon, a “Postcards From A Young Man” című lemezen fog megjelenni 2010. szeptember 20-án.
Glee Cast: Glee – The Music Vol.1.
augusztus 31st, 2010
Bellini Augusztus 28-án indult az RTL Klubon minden idők egyik legsikeresebb musical sorozata, a Glee, mely egy amerikai gimnázium énekszakkörének mindennapjait mutatja be.
Rod Stewart Songbook sorozata visszatér a “Fly Me To The Moon… Volume V”-val október 18-án!
augusztus 27th, 2010
Bellini Nagy népszerűségének köszönhetően Rod Stewart listavezető, többszörös-platina státuszt elérő, Grammy-díj nyertes, The Great American Songbook című sorozata egy ötödik résszel gazdagodik a FLY ME TO THE MOON…THE GREAT AMERICAN SONGBOOK, VOLUME V megjelenésével 2010. október 18-án.
Megjelent Dancs Annamari „Erdély és Nosztalgia” című albuma
augusztus 24th, 2010
Bellini - Régóta szerettem volna egy lemezt különleges hangulatú felvételekkel, olyan nosztalgiadalokkal és saját szerzeményekkel, amelyeket nem minden alkalommal énekelek, csak amikor igazi barátok között vagyok… – ezzel a vallomással szól közönségéhez, hallgatóihoz Dancs Annamari a most megjelent 10. albumán.
Visszatér a Soundgarden
augusztus 23rd, 2010
Bellini „Telephantasm” címmel új albumot dob piacra szeptember 28-án a Soundgarden. Az album az eddigi 5 lemezük válogatott slágereit tartalmazza először duplalemezes, majd DVD-s változatban.
Megjelent Taylor Swift “Speak Now” albumának borítója
augusztus 18th, 2010
Bellini Október 25-én jelenik meg Taylor Swift soron következő albuma, a Big Machine Records lemezkiadónál. A Speak Now boritója ma jelent meg, az énekesnő pedig ragyogóan néz ki rajta.
Megjelent Selena Gomez új albumának, az “A Year Without Rain” borítója
augusztus 14th, 2010
Bellini Selena Gomez kislányból igencsak szép hölgyé változott soron következő albumának, az A Year Without Rain borítóján.
Vittorio Grigolo debütáló albuma a Sony Classical-nál: “The Italian Tenor”
augusztus 12th, 2010
Bellini A Sony Classical büszkén jelenti be Vittorio Grigolo, a fiatal tenor operaénekes debütáló lemezének megjelenését. A kritikusok és közönség által egyaránt elismert művész generációjának egyik legjobbjaként képviseli az olasz tenorista-hagyományt, ez az album pedig alighanem a legjobban várt 2010-es megjelenés a cégnél.
Felfedték Santana szeptember 20-án megjelenő új albumának borítóját és végleges dallistáját is!
augusztus 11th, 2010
Bellini A szeptember 20-án megjelenő új Santana album, a “GUITAR HEAVEN: THE GREATEST GUITAR CLASSICS OF ALL TIME” két féle, standard és DVD-s deluxe változatban is napvilágot lát. Az albumról kimásolt első kislemezdal a “While My Guitar Gently Weeps” című Beatles dal feldolgozása lesz india.arie és Yo-Yo Ma közreműködésével, mely hamarosan megérkezik a rádiókhoz világszerte.
ERIKA KERTÉSZ & E.K. AVENUE – Little Girl
augusztus 2nd, 2010
Bellini
Kertész Erika és Rátonyi Róbert egymásra találása akár egy hollywoodi film története is lehetne: 2009 márciusában Erika kapott egy e-mailt Rátonyi Róberttől, aki az interneten talált Erikára és nagyon tetszett neki Erika előadása, hangja, dalai. Megkérdezte tőle, lenne-e kedve együtt zenélni, és Szendőfi Péter és Frey György nevét említette, mint zenekari tagok. A többi pedig – ahogy mondani szokták – már történelem. Egy hónappal később négyen megalapították a zenekart.
Persze a sikerért Erikának is kőkeményen meg kellett dolgoznia:
Filmzene: Step Up 3D
július 23rd, 2010
Bellini Augusztus 26-án kerül a mozikba az utóbbi évek egyik legsikeresebb táncos filmjének harmadik része, a Step Up 3D. Az előző filmekhez kapcsolódó filmzenealbumok is fantasztikus eladásokat értek el köszönhetően annak, hogy a korongon az éppen aktuális világsztárok egy-egy vadonatúj slágere kapott helyet.
Mike Posner albuma szeptember 13-án jelenik meg 31 Minutes to Takeoff címmel
július 22nd, 2010
Bellini Mike Posner – az énekes, dalszerző, producer és a Duke Egyetem végzőse – bejelentette első, felfokozott érdeklődéssel várt albumát, mely „31 Minutes to Takeoff” címmel jelenik meg 2010. szeptember 13-án CD-n, de digitálisan már augusztus 10-étől hozzáférhető lesz. Bombaként robbanó első kislemeze, a „Cooler Than Me” meghódítja az összes lehetséges amerikai listát… jelenleg is #7 a Billboard Hot 100 listán, #6 a Digitális Dalok listáján, #4 az iTunes Top Dalok listáján és hamarosan már a Top 10-be is bekerül mind a Top 40-es formátumú rádiók, mind a Rhythm formátumú rádiók összesített airplay listáira.
Szeptemberben érkezik a The Script ‘Science & Faith’ című albuma
július 20th, 2010
Bellini A dublini származású Danny O’Donoghue, Mark Sheehan és Glen Power – ismertebb nevükön a The Script – új lemezzel tér vissza, mely a 2008-as, 1,8 millió példányban elkelt azonos című, nemzetközileg is sikeres debütáló albumukat követi a sorban.








Tags: 















