KezdőlapZeneVideóklipekA Margaret Island elhozta az év legszebb dalát

A Margaret Island elhozta az év legszebb dalát

-

Sokszor épp csak egy kis csendre van szükségünk, vallja a Margaret Island, akik számára A csend című Gerendás Péter – Bródy János szerzemény olyan mély mondanivalóval bír, hogy amellett, hogy III lemezükön feldolgozták a dalt, most videóklipet is forgattak hozzá; sőt, őszi országjáró szimfonikus turnéjuk is a ‘Csend turné’ nevet kapta.

Hirdetés

A Margaret Island harmadik albumának utolsó felvétele ez a lírai Gerendás – Bródy dal, mely egyben a lemez végszavát is kölcsönzi.

„Nagyon érdekes, hogy ’A csend’ utolsó szava a remény. Így zárul a lemez. Ebben a helyzetben, amiben most élünk itthon (ez a szomorúság, apátia), mégis mint egy mantraszerűen benne van a reménykedés a szövegben. Végső soron mégis ide köt minket a szívünk, ide tartozunk, ez az ország a hazánk. A menni, vagy maradni kérdés abszolút benne van, Bródynak ezúttal egy pozitív válasza volt erre.” – fejti ki Törőcsik Kristóf.

Hirdetés

„Amellett, hogy a remény fontosságát hangsúlyozza a dal, egy másik nagyon fontos üzenettel is bír: hogy ne felejtsük el a sokszor ijesztő, hideg, máskor viszont puha, otthonos csend jelentőségét. A saját csendjeink megtalálása, megteremtése az, amiről oly gyakran hajlamosak vagyunk megfeledkezni – sajnos én magam is, így ez számomra is kihívás, de próbálok egyre inkább tudatosabban figyelni erre -, pedig az igazán mély gondolatok sokszor épp csendben, magunkba zárkózva, befelé figyelve születnek.” – emeli ki a dal mondanivalójával kapcsolatban Lábas Viki. “Ehhez a gondolatmenethez társítva egy kifejezetten letisztult klipet szerettünk volna készíteni a dal mellé, hogy ne vegye el a figyelmet a lényegről, magáról a dalszövegről.”

„Szerettük volna az őszi időszakban mi is kicsit újra átélni a nyári hajtás után ezt a fajta csendet, így októberben mi is elcsendesültünk, a koncertek helyét a kreatív gondolkodás, tanulás, a hétköznapi körforgásból való kiszakadás, töltődés vette át” – meséli Füstös Bálint. “November-december folyamán ezután több vidéki állomásra indulunk, hogy áthangszerelt dalainkat szimfonikus kísérettel elegáns színháztermekben adjuk elő. A Csend turnéval a közönségünket is egy közös elcsendesülésre, egy belső utazásra invitáljuk, hasonlóan ahhoz, ahogy év elején a Müpa koncerttermében is tettük.”

A november-decemberi szimfonikus Csend turné állomásai között szerepel többek között Pécs, Miskolc, Gödöllő és Veszprém városa is, a zenekart ezúttal is a Heuréka Pop Orchestra kíséri.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek