KezdőlapHírekEzért oly különleges Károly herceg és Sarolta hercegnő kapcsolata!

Ezért oly különleges Károly herceg és Sarolta hercegnő kapcsolata!

-

Három unokája közül, nyilvánvalóan Saroltáért él-hal a brit trónörökös, Károly herceg. Ez nem azt jelenti, hogy Györgyöt vagy Lajost kevésbé szeretné, mindössze vajként olvadozik a lelke, ha a szépséges Sarolta is a közelében van. Tagadhatatlanul odavan a kislányért, ennek oka pedig a lehető legegyszerűbb!

Hirdetés

Károly mindig is egy leánygyermeket szeretett volna, ám a sors ezt az álmát nem váltotta valóra. Elfogadta, hogy elsőszülött gyereke fiú, de amikor a második trónörökös is fiú lett, lerítt róla a csalódottság. Nem kell itt sem félreérteni a dolgot: a brit korona várományosa imádja a gyermekeit, mindössze nem azt kapta az élettől, amire számított.

Amikor ismét teherbe esett, Diana pontosan tudta, hogy a második gyermeke is fiú lesz, de mivel tisztában volt azzal is, Károly mennyire vágyik egy kislányra, nem árulta el neki. Annál jobban pedig semmi sem leplezhette a herceg meglepettségét, mint amikor a születése napján Harryt meglátta, és felkiáltott: „Ó, Istenem, hát fiú!”.

Hirdetés

Amiért Károlynak sosem született lánya, egyrészt a Dianától való elhidegülése okolható. Fiús apaként mindennél jobban szerette volna, ha legalább Vilmosnak lánya születik, ám György érkezésekor megint csalódnia kellett. Álma csak akkor vált valóra, amikor Katalin második terhességéről kiderült, végre kislány van úton a brit királyi családban.

Sarolta iránti gyöngéd érzelmei ellenére, Károly mindent megtesz, hogy a legjobb nagyapja legyen mindhárom unokájának. Nemrégiben például Vilmos régi faházikóját is felújíttatta, hogy Györgynek ajándékozhassa.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek