Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Kevesen tudják, hogy karrierje során Whitney Houstonnak folyamatosan meg kellett küzdenie az élet viszontagságaival. Kevin Macdonald rendező úgy gondolta, itt az idő, hogy a világ is megismerje a hatalmas tehetség mögött rejtőző embert, azt a hús-vér nőt, akit páratlan énekhangja emelte az istenek közé.

5 szívszaggató igazság, ami a Whitney Houston életéről készült dokumentumfilmből kiderült

Macdonald egy dokumentumfilmben tömörített mindent, amit Whitney Houstonról tudni érdemes. A popdíváról elnevezett moziprodukció idén debütált a Cannes-i Filmfesztiválon, és értékes interjúrészleteket, kevésbé ismert stúdiómunkákat és személyes videófelvételeket tartalmaz az énekesnő otthonából, melyeket eddig még sosem tártak a nyilvánosság elé.

A dokumentumfilm öt szívszaggató tényről is lerántja a leplet – Whitney Houston élete amennyire stílusos volt, éppen annyira szomorú is.

1. Gyerekkorában molesztálhatták őt. Bár Bae nagynéni, a Houston család közeli barátja úgy nyilatkozott, a kis Whitneynek idilli gyerekkora volt, a dokumentumfilm mégis arra kíván utalni, hogy az énekesnőnek zűrös serdülőkora volt. Egy 1990-ben adott interjújában például maga Whitney is a gyerekek elleni erőszakról beszélt, a környezetében élő személyek pedig megerősítették, hogy az énekesnő mindenkinek azt tanácsolta, vigyék magukkal a gyerekeiket, ha elutaznak otthonról, és ne bízzák őket más gondjaira. Gary, Whitney Houston testvére aztán elárulta, honnan eredt az énekesnő rögeszméje: gyerekkorukban unokahúga, Dee Dee Warwick szexuálisan zaklatta a kis Houstont, míg az anyjuk épp turnézott.

2. Többször is sértegették a bőrszíne miatt. A színesbőrű közösség csípős megjegyzéseit kellett az énekesnőnek eltűrnie, ugyanis a bőre túl világos árnyalatú volt egy afro-amerikaiéhoz képest. Whitney folyton arra törekedett, hogy megbékítse a származását a pop stílussal, melyet munkásságával képviselt. A dokumentumfilm hűen tükrözi az énekesnő rasszizmusból fakadó gondjait, többek között azt az arcpirító esetet is, amikor Al Sharpton tiszteletes „Whitney Alba Houston” feliratokat lobogtatott a kezében, vagy amikor 1989-ben az énekesnőt kifütyülték a Soul Train gálán.

3. Whitney Houston a pénzügyi válság szélén állt. Bár minden idők legjobban kereső énekesei közé tartozott, Houstont csak egy hajszál választotta el attól, hogy szegénységben éljen. Nicole David, az énekesnő ügynöke úgy nyilatkozott, Whitney volt „a család bankautomatája”. Hetente küldött nekik pénzt, holott cserében egyikük sem segítette őt a karrierje fejlődésében. Az apja pert is indított ellene, csak hogy részt kapjon a vagyonából. Aztán amikor szinte földönfutóvá vált, 2010-ben Whitney kénytelen volt ismét a zenéhez nyúlni, csak hogy pénzhez jusson. A visszatérő turnéja azonban igazi érvágás volt: bár sikerült a felszínen maradnia, a hírnevén hatalmas csorba esett. Az, ahogyan a filmben (is) kiénekli az I Will Always Love You magas akkordjait, talán a legfájdalmasabb jelenet az énekesnő életéből. Ugyanekkor történt, hogy a kokainfüggőségétől sem bírt megszabadulni – egy ördögi körben forgott, bizonytalan anyagi háttérrel, ami miatt időnap előtt felhagyott az elvonóval, és csak a bankszámláit ürítgette kitartóan.

4. A drogfüggőségét kigúnyolta a média. A dokumentumfilmben helyet kapott egy videógyűjtemény, mely kabaréként ironizálja Whitney Houston drogproblémáit. A felvételek azután kezdtek felbukkanni, hogy 2001-ben a néhai díva izzadtan és csontsoványan jelent meg egy Michael Jackson emlékkoncerten. A legdurvább mind közül talán az az animáció, melyben Houston egy tasak (állati bőrbe bújtatott) kokain után szalad. A filmben megszólaló személyek mind felháborodva nyilatkoztak arról, ahogy a média gúnyt űzött az énekesnő szenvedéseiből, mint ahogyan azt sem tartották meglepőnek, hogy Houston végül drogfüggő lett, ugyanis a családja már a 16. születésnapján marihuánával és kokainnal ajándékozta meg őt, ezzel is bátorítva őt a kábítószerfogyasztásra.

5. Bobby Brown irigy volt a felesége sikereire. Sógora, Pat Houston állításai szerint, Bobby Brown pontosan az a típusú férfi, akitől a családja óvni próbálta Whitneyt: egy civilizálatlan, csavargó fickó. A dokumentumfilm pedig úgy állítja be a férfi hozzáállását a felesége sikereihez, mintha fenyegetve érezné magát általuk. Egy közös stúdiómunka alatt például az egyik alkalmazott „Houston kisasszonyként” szólította meg az énekesnőt, mire Bobby azonnal kijavította őt, kihangsúlyozva „Brown asszony”. Aztán amikor az énekesnő a filmiparban is befutott, és óriási sikereket aratott a Több mint testőr című romantikus drámával, Bobby Brown féltékenysége arra sarkallta őt, hogy a Houston Productions cég nevét Brownhouse-ra módosíttassa. A popdíva férjével készített interjú pontosan visszaadja Brown jellemét, Macdonald pedig nem kímélte őt a kényes kérdésektől. Amikor Whitney drogproblémáiról esett szó, Bobby a következőkkel vágta ki magát a válaszadás alól: „Nem szeretnék erről beszélni. (…) a drogoknak semmi közük az életéhez.” Brown tagadása egyértelműen hazugságnak minősül azután, hogy maga Whitney Houston is bevallotta függőségét a nyilvánosság előtt.

Bárhogy is történt, bármi is állt a háttérben, kegyetlenség a sorstól, hogy míg a karrierben mindent megad, addig a magánéletben porrá zúz mindent. Hatalmas hang volt ő, egy páratlan tehetség, aki ennél sokkal jobbat érdemelt volna az élettől. Ha csak negyedét kapta volna vissza annak a csodának, mellyel megajándékozott bennünket, máris több oka lett volna itt, ezen a földön megöregedni. De talán ott, ahol most van, végre meglelte a békét…