Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Időnként még Ricky Martin is ki tudja ütni a biztosítékot a rajongói körében. Legutóbb a The Daily Show című TV-műsorban tett egy kissé bizarr megjegyzést, amit a közönség… hát… nem tudott lenyelni. A latino szívtipró, akiről egyébként mindenki tudja, hogy homoszexuális, a gyerekeiről mesélt, az egyik mondatával pedig valóságos kritika-özönt indított el a médiában.

Hatalmas botrányt keltett Ricky Martin nyilatkozata: „Remélem, a gyerekeim is melegek lesznek.”

Az énekes 2008-ban lett az ikrek, Matteo és Valentino édesapja. Állítása szerint, a gyermekei születése teljesen megváltoztatta az életét. Ugyanakkor a következőket is hozzátette: „Jelen pillanatban a fiaim túl kicsik még, de őszintén remélem, hogy ők is melegek lesznek.”

A bizarr kijelentését Ricky Martin azzal magyarázta, hogy személy szerint őt a szexuális orientáltsága tette erősebbé. Legyen ez bárhogyan is, a rajongók azonnal lecsaptak a véleményére, és „felháborítónak” bélyegezték meg az énekes óhaját.

Ricky Martin arról is szót ejtett, amikor elhatározta, nyilvánosságra hozza homoszexualitását.

❤️ @vanityfair #oscars2018

A post shared by Jwan Yosef (@jwanyosef) on

„A barátaim akkor azt tanácsolták, ne tegyem, mind azt mondták, ezzel tönkre vágom a karrieremet. De azt hiszem, be akartam bizonyítani, hogy az emberek így is elfogadnak engem, és hogy az életem pontosan olyan marad, mint amilyen volt. Ez pedig, szerintem, így is történt.” – vallotta be a Puerto Rico-i énekes.

Enrique Martin Morrales, akit az egész világ csak Ricky Martinként ismer, 1990-ben vált népszerűvé, miután porrá zúzta a játszási listákat a Livin’ La Vida Loca és a La copa de la vida című dalaival. A ma 46 éves világsztár több mint 60 millió albumot adott el, és két Grammy-díj boldog tulajdonosa. 2010-ben vallotta be először, hogy meleg, egy Oprah Winfrey által vezetett TV-műsorban. Azóta kiegyensúlyozott, teljes életet él férjével és gyermekeivel, Beverly Hills-i otthonában.