KezdőlapZeneEurovízióEurovízió 2018: Franka képviseli Horvátországot az idei Dalfesztiválon

Eurovízió 2018: Franka képviseli Horvátországot az idei Dalfesztiválon

-

Mi sem kell egy eurovíziós dalhoz, mint fülbemászó ritmus, velős mondanivaló és egy énekhang, ami színpadiasságban is lekörözi a többi versenyzőt. Hogy mi jön össze ebből Horvátországnak, az kiderül az élő műsor első elődöntőjében, pontosabban május 8-án, amikor hazája színeiben Franka a Crazy című versenydalát adhatja elő.

Eurovízió 2018: Franka képviseli Horvátországot az idei Dalfesztiválon

Hirdetés

Franka Baletic egy közkedvelt horvát dalszerző és énekesnő. 1992-ben született, és már 3 éves kora óta rutinos a zenebizniszben. A Minicantanti Kórusban kezdte, majd több bel- és külföldi fesztiválon lépett fel. Iskolai tanulmányai alatt a templomi kórus tagjaként aktivált, zongorázott és gitározott. Most jogot tanul, imád utazni, hevesen érdeklődik az idegen nyelvek iránt, és szorgalmasan írja a saját dalait.

Azóta vált népszerűvé a hazájában, hogy 2007-ben megnyerte a Showtime tehetségkutatót. Felbátorodva a sikertől, kétszer is benevezett az eurovíziós országos előválogatóba, először 2009-ben, majd 2010-ben. A szerencse azonban tavaly kedvezett neki, amikor a közönség kijuttatta őt az idei Dalfesztiválra.

Hirdetés

„Amikor két éves voltam, a televíziónk képernyője előtt álltam, és mikrofon helyett a távirányítóval a kezemben Tony Cetinski 1994-es eurovíziós versenydalát, a Nek’ ti bude ljubav sva-t énekeltem. Az a lány sosem adta fel az álmait, és most az álma valóra vált! Meg szeretném köszönni a Horvát Rádiónak és TV-nek a meghívást, illetve a belém vetett bizalmat. A csapatom és én tisztában vagyunk a felelősséggel, ami az Eurovízión való részvétellel jár, készen állunk a kihívásra, és minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy méltón képviseljük Horvátországot májusban, Portugáliában.” – fogalmazott Franka.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek