Az, hogy továbbjutsz egy tehetségkutató következő fordulójába, még nem jelenti azt, hogy te leszel a verseny győztese. Sőt, ahhoz, hogy résztvehess a következő adásban, előbb meg kell bírkóznod minden idők legkegyetlenebb zsűrijével, Simon Cowellel.

Simon arra kérte a lányt, mossa le a sminkjét. Erre ő szavak nélkül hagyta a zsűrit!

Bár a 2016-os szériában Samantha Lavely nem kapott elegendő szavazatot a mentoroktól, hogy bekerülhessen az élő műsorba, a közönség ezt teljesen másképp gondolta, így adott még egy esélyt a lánynak. A nézőknek köszönhetően tehát Samantha beléphetett a Mentorházba, egyenesen Simon Cowell csapatába.

A zsűritag minden lehetőséget megragadott, hogy porig alázza a lányt: keményen kritizálta a ruházata és a sminkje miatt, mely szerinte egyáltalán nem lenne megengedett a számára a maga 17 évével, ráadásul a háttérbe szorítja Samantha természetes szépségét is. Cowell ultimátumot adott a lánynak: arra kérte, szedje össze magát, és váljon meg végre a giccses arcfestéktől.

Samantha mentőövként kapaszkodott a zsűri szavaiba, és azonnal a kedvére tett, csak hogy megmaradhasson a versenyben. Amikor kiállt a színpadra, a közönség ujjongva dicsérte meg az új kinézetéért. A pozitív visszajelzés annyira felbátorította Samanthát, hogy cserében élete egyik legjobb alakítását adta. Ed Sheeran egyik dalával, a Make It Rain-nel készült, és meg kell hagyni, ennél jobbat nem választhatott volna!

Ekkora tapsot kevesen érdemelnek ki a közönségtől, szerinted is megérdemelte?

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here