Sokan, a mai zenevilág közkedvelt sztárjai közül, mielőtt albumuk millióit adták volna el és koncertjeikkel körbeutazták volna a világot, szerencséjüket egy – egy tehetségkutató versenyen próbálták meg először.

Sztárok, akik csúnyán leégtek a tehetségkutató műsorokban

Sajnos sok esetben a zsűritagok úgy ítélték meg, hogy hazaküldik a próbálkozó sztárjelölteket, mivel nem látták meg bennük azt a pluszt, amit kerestek.

Nézzük tehát, kiknek nem sikerült elsőre híressé válniuk!

Britney Spears

Talán igaz lehet az a szóbeszéd, miszerint Britney Spears tehetségesebb a táncban, mint az éneklésben, és hogy koncertjei során sok esetben előnyben részesíti a playback-et… ki-ki maga döntse el!

Tény azonban, hogy mielőtt híressé vált volna, szerencsét próbált a „Star Search” tehetség kutatójában, ahol a ”Love Can Build a Bridge” c. dalt énekelte. Jó esélyekkel indult, végül azonban második helyezést ért el, a győztes, Marty Thomas mögött. A sor fintora, hogy míg Spears kisasszony nevét mindenki ismeri, Marty Thomasét kevésbé.

Backstreet Boys

1993-ban, a négy fiú, AJ McLean, Howie D, Nick Carter, Kevin Richardson és Brian Littrell, megalakították az együttest. Nemsokkal ezután beneveztek a „Star Search” tehetség kutatójába, ahol azonban nem győzték meg a zsűrit és helyezés nélkül tértek haza. De ezt követően minden jóra fordult és a fiúk világszerte híresek lettek több millió albumot adva el.

Zayn Malik

Amikor az X Faktor atyja, Simon Cowell, úgy ítélte meg, hogy egyedül nem képes helyt állni, a One Direction együttes tagjává nevezte ki Zayn Malik-ot. Azt azonban kevesen tudják, hogy Zaynnak ez nem tetszett, sőt a próbák alkalmával a formációban való táncolást is visszautasította.

Justin Timberlake

Amikor még csak 11 éves volt, Justin, sok más társához hasonlóan, szerencsét próbált a „Star Search” tehetség kutatójában. Akkoriban a country műfaj szerelmese volt, de sajnos nem sikerült bejutnia a fináléba. Mindazonáltal az itt szerzett tapasztalatok nagyban hozzásegítették az énekest az első együttese, a N*SYNC megalakításához.

Adam Lambert

Mielőtt a legendás Queen együttes énekese lett volna, egy érzékeny tinédzser volt, a rock műfajának szerelmese. A zene iránti rajongása meggyőzte az „American Idol” tehetségkutató zsűritagjait, bár ezzel együtt a verseny második helyezettje lett.

Beyonce

Az énekesnő is megjelent a „Star Search„ zsűrije előtt Kelly Rowland társaságában, 1993-ban. A Tyme együttes negyedik tagjaként azonban nem sikerült meggyőzni a zsűrit, aki szerint a választott dal nem passzolt a hangszínükhöz. Ennek okán akkor és ott a győzelem is elmaradt.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here