Amikor előválogatást hirdetnek egy tehetségkutatóban, jelentkezők özönlik el a stúdiót, csak hogy bebizonyíthassák a különlegességüket. Ha szerencséjük van, és valóban annyira jó, amit tudnak, óriási esélyük van arra, hogy egy életre megnyerjék maguknak a világot – mint ahogyan azt az alábbi páros tette.

A műsoruk minden egyes másodperce lebilincselő, de nézd az 1:08 perc-től! Fantasztikus!

Annette és Yannick két fiatal Németországból, aki a brit Britain’s Got Talent idei évadában óhajtott érvényesülni. A műsorszámuk messzemenően más volt, mint amire a zsűritagok és a közönség számított. Előbb Annette gurult ki a színpadra. A lány görkorcsolyát viselt, és olyan természetességgel mozgott vele, mintha a testrésze volna. Nem sokkal ezután a partnere, Yannick is megjelent, szintén kerekeken. Ekkor kezdődött az igazi show!

A páros ámulatba ejtő összhanggal és könnyedséggel suhant fel-alá a színpadon olyan akrobatikus mutatványok közepette, amitől a nézők lélegzete is elakadt. A produkció fénypontja az volt, amikor a fiú felkapta a lányt, és semmilyen biztonsági kötél nélkül eszeveszettül pörgette a levegőben, miközben csak a fejénél tartotta őt! A zsűri elkerekedett szemekkel figyelte, mi lesz ennek a vége.

Ezt már láttad? Minden idők egyik legnagyobb slágere marad. Te még emlékszel Bonnie Tyler dalára?

A koreográfiát hajszálpontossággal dolgozták ki, így semmilyen hiba nem csúszott a számításukba. A közönség természetesen ujjongott, és üdvrivalgással jutalmazta a fiatalokat.

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! Fent vagyunk a Google Plus-on is, csatlakozz hozzánk.



Nincs hozzászólás

Írj választ