KezdőlapZeneDalokÍgy született 2017 nyarának legnagyobb slágere, a Despacito

Így született 2017 nyarának legnagyobb slágere, a Despacito

-

Luis Fonsi és Erika Ender csupán egy olyan dalt szeretett volna írni, amely minden embert táncolásra késztet. Sosem gondolták volna, hogy így berobban a Despacito.

Így született 2017 nyarának legnagyobb slágere, a Despacito

Hirdetés

Az énekes a Billboard-nak elmondta, minden nagyon természetesen történt: „Egy gitárral indítottunk, majd eljutottunk a dal kész verziójáig. A zene azután született meg, hogy megírtuk a versszakokat. Nem gondolom, hogy ez egy reggaeton dal lenne, de benne van az energiája, számomra ez az új popzene.”

A Songfacts szerint, Luis Fonsi a porto ricoi Daddy Yankee-vel karöltve vette fel a dalt, de sosem gondolta volna, hogy ilyen hatalmas siker lesz: „Amikor meghallottam a dal végső verzióját, úgy én, akárcsak Daddy Yankee meglepődve hallgattuk és tudtuk, hogy ez egy erős, friss és más dal. A nap végére azonban senki nem tudta, hogy egy sláger született, a rajongók azok, akik ezt eldöntik, és ez teszi különlegessé az énekesi szakmát.”

Hirdetés

A dal videóklipjét Carlos Perez jegyzi, a klipet 2016 decemberében vették fel Puerto Rico-ban, szerepel benne a 2006-os Miss Universe, Zulayka Rivera is. 2017 áprilisában egy remix változatot is kiadtak, amelyben Justin Bieber is énekel, ez még nagyobb sikert hozott a Despacito-nak, 10 héten keresztül vezette a toplista első helyét.

„Csodálatosan érzem magam és örülök, hogy egy spanyol nyelvű dal No. 1 lett. A nyelv nem gát. A zene összeköt minket!” – nyilatkozta Fonsi.

A Justin Bieberrel készült változat:

https://www.youtube.com/watch?v=XcMmv6X1WMw

Justin Bieber márciusban egy koncerten elfelejtette a dal sorait, ezért a sajtó rendesen rá is szállt, Fonsi azonban hamar a védelmébe vette.

„Egyáltalán nem könnyű elénekelni a refrént, még a spanyol ajkúaknak sem. Sok szó van benne, amit nehéz kimondani.” – mondta Fonsi.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek