A Trinidadból származó Navi, a világ legjobb Michael Jackson imitátorának vallja magát.

Ismerd meg a világ legjobb Michael Jackson imitátorát!

A férfi a „Searching For Neverland” című dokumentumfilmben szerepel, mely a híres megasztár utolsó három évét mutatja be.

Az NME-nek nyilatkozva, Navi elmondta, hogy olykor rettenetes volt a híres Michael Jackson helyében lenni: “Több ezer ember követett. Emlékszem mikor Thaiföldön voltam, 10 bodyguard és 15 rendőr próbált védeni engem, azonban az emberek próbáltak átugrani rajtuk. Abban a helyzetben az emberek az életüket is adták volna azért, hogy elérjenek a bálványozott személyhez.”

Michael Jackson hasonmása, a híresség második születésnapján is énekelt már, New Yorkban és Las Vegasban.

“A születésnapja alkalmából szervezett összejövetel nem volt tele hírességekkel. Minden, ami történt, a résztvevőkért volt, azért, hogy ők boldogak legyenek.” – mesélte Navi.

Majd hozzátette: “New Yorkban találkoztunk, a backstageben. Azt mondta, hogy kiváló táncos vagyok, azonban én azt válaszoltam, hogy ő még abban is jobb nálam. Ez lenyűgözte és boldogította is egyaránt. Az évek teltével rájöttem, hogy a színpadon kívül, nagyon bizonytalan volt.”

Ismerd meg a világ legjobb Michael Jackson imitátorát!

Jackson imitátora bevallotta, hogy Neverland is valójában egy tündérország: “A zene a fákra tett hangszórókból szól, míg flamingók, egy elefánt és egy zsiráf is kedvére sétálgathat. Minden olyan irreális. A pénz és a fényképezőgép használata tilos, egy vonat vitt el egészen a házáig. Ő egy mágikus világot teremtett, ahol minden megtörténhetett. ”

A férfi azt mondja, hogy Michael lelke meglátogatta, mikor a „Searching For Neverland” című filmet forgatták: “Amikor azt a részt forgattuk, amikor meghal, egy fénykép leesett a falról. Másodszor pedig, a függöny és néhány gépezet zuhant rám, ami eléggé félelmetes volt.”

Az alábbi videóban Navit is megnézheted:

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here