Bár a felvirágzásuk óta sok víz lefolyt a Dunán, a híres előadók közül többen még ma sem hagytak fel a koncertezéssel, hanem a halhatatlan slágereikkel örvendeztetik meg a hallgatóságot. Az aktívak táborába tartozik a legendás Boney M is, mely az évtizedek során ragyogó karriert futott be, és számtalan értékes zenei díjjal, na meg óriási rajongótáborral dicsekedhet.

A diszkó korszak veteránjai csodás produkcióval dobják fel a hangulatot! Te még emlékszel a dalukra?

Az együttes 1976-ban alakult a német producer, Frank Farian kezdeményezésére. A Boney M a diszkó korszak legfényesebb csillagává fejlődött, majd több átalakuláson esett át úgy a zenei stílust, mint a tagokat illetően. Az eredeti felállásban a csapat 1985-ig dolgozott együtt, és ezidő alatt oly értékes zenei örökséget hagyott hátra, mely 32 év távlatában is megállja a helyét a világpiacon.

Azt, hogy az együttes dalait még ma is tárt karokkal fogadja a közönség, mi sem bizonyítja jobban, mint az alábbi koncertfelvétel, melyet Moszkvában rögzítettek a közelmúltban. A közönség őrjöngött, a Boney M pedig a régi formáját hozva fergeteges bulit csapott a Rasputin című ikonikus felvételére.

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here