Az izlandi származású Svala már 7 éves kora óta énekel. Ahogy teltek az évek, úgy fejlesztette tovább a képességeit, mára pedig dalszerző, The Voice-zsűri és divatikon, aki legalább egyszer már körbeturnézta a világot! Idén az Eurovíziós Dalfesztivál színpadán láthatjuk őt, ahol az első elődöntőben, tizenharmadikként énekelheti el Paper című versenydalát.

Eurovízió 2017: Svala képviseli Izlandot a Dalfesztiválon!

Svala óriási népszerűségnek örvend hazájában. Többszörösen díjazott énekesnő, és a legendás popsztár, Bo Halldorsson lánya. Munkásságával nagy benyomást gyakorolt az izlandi zenére, dalait pedig valósággal zabálta a közönség.

Legújabb projektje, a Blissful már felkeltette a világ érdeklődését abban a pillanatban, amikor ősszel Svala kiadta róla az Elevate című vezérdalt. Ami az eurovíziós fellépését illeti, a Paper egy igencsak személyes felvétel: az életben adódó nehézségekről és azok leküzdéséről szól. Az énekesnő saját szerzeménye, melyet tapasztalatai ihlettek.

„Amikor megalkottuk, nem hittük volna, hogy ekkorát durran majd, mint ahogy azt sem, hogy ennek az Eurovízió is teret ad.” – nyilatkozta Svala, aki rendkívül boldog, hogy ezt az élmény megoszthatja Európával.


HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here