Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Doily.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Richard Jones egy igencsak tehetséges fiatalember, aki nemrég a fél világot levette a lábáról az angliai Britain’s Got Talent műsorban. A közönséget igencsak elvarázsolta, távozásakor pedig számos kérdőjelet hagyott maga után. Érthető, hiszen olyan produkciót mutatott be, hogy, ha addig élünk, sem tudjuk megfejteni titkát.

buvesz-britains-got-talent

A zsűri tagjait annyira magával ragadta a produkció, hogy nem találtak szavakat a döbbenettől, szinte még szavazni is elfelejtettek. A 25 éves fiatalember legnagyobb álma, hogy egyszer az angol királynőnek is bemutathassa tudását.

A produkció változatos volt, és ledöbbentő, akárhányszor megnézzük, csak kapkodjuk a fejünk, és szeretnénk megfejteni a bűvész és mentalista titkát. Kezdetben egy aranyszínű ajándéktasakot tett le a zsűri asztalára, és két kis noteszt adott nekik.

Az egyik noteszben ital nevek voltak, a másikban pedig hírességek nevei szerepeltek. Arra kérte a zsűri két tagját, hogy válasszanak ki egy-egy nevet, majd dobják be a színpad közepére a füzeteket.

Ami ezután következett egészen emberfeletti, érdemes megnézi a videót, hiszen a 25 éves férfi minden bizonnyal természetfeletti képességekkel rendelkezik.