KezdőlapZeneEurovízióA Dal: Ív - Fire

A Dal: Ív – Fire

-

A Dal 2015-ös mezőnyét Ív, azaz Katona-Zsombori Éva is gazdagítja, a Fire című dalával. Az énekesnő egy laza kezdetű, de fokozatosan felpörgő felvétellel képviselné Magyarországot az Eurovíziós Dalfesztiválon 2015-ben. A Fire zeneszerkesztésében Ívnek Tóth Lóránt és Gálosi László segített, míg a dalszöveget Tóth Lóránt írta.

iv

Hirdetés

Éva több zenekarban is énekelt már. Egy „öregfiúk band”-ben kezdte pályafutását, majd a Mantra Porno együttes énekese volt közel 7 évig. Aztán megalapította a Plüsss-t, melyben Horányi Julival, a 2014-es X-Faktor ezüstérmesével szerepelt.

2012-ben újabb váltás következett: A Valami Zsuzsi formáció frontembereként a popzenét, míg a Ginger alapító tagjaként a soul-jazz-downtempo stílusát ízlelgette. Legutóbb ByeAlex-szel dolgozott együtt, és mivel az énekes csak őt személyesen kérte fel a közös munkára, szüksége volt egy művésznévre – így született meg az Ív.

Hirdetés

Katona-Zsombori Éva, vagyis Ív Alex társaságában debütált a Sztárban Sztár műsorban a Bocs, hogy című közös dallal, melyet sokáig játszottak a rádiók. Ma már Ív néven folytatja zenei pályáját.

Mit szólsz, hányadik helyezést ér el a Fire A Dal 2015 előválogatásában?

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek