Megérkezett Vastag Csaba szenzációs új albuma!

Megérkezett Vastag Csaba szenzációs új albuma!

Facebook oldalán újságolta el a nagyszerű hírt az ezeroldalú Vastag Csaba, akinek „Conecto” elnevezésű új albuma a mai napon jelenik meg a Magneotonnál és az előzetes eladások alapján máris aranylemez.

Vastag_Csaba

A 16 dalt tartalmazó lemez munkálataiban részt vevők sora hatalmas, közülük néhány a teljesség igénye nélkül: Dandó Zoltán, Majoros Péter, alias Majka, Müller Péter Sziámi, Rakonczai Viktor, Szabó Zé, Víg Arnold és Závodi Gábor.

Vastag Csaba előadói történelme 11 éves korára nyúlik vissza. Akkoriban már akrobatikus rock and rollt táncolt, később rock zenekarok frontembereként bejárta Európát. 2008-ban Magyarország legnépszerűbb musicalénekese lett, a végső áttörést azonban az X-Faktor hozta meg számára 2010-ben.

A magyar nők kedvencének karrierje ezután meredeken ívelt felfelé: „Az első X” című koncertlemeze háromszoros platina lett, egy évvel később pedig már kezében tarthatta első stúdióalbumát, „A második X”-et. Közben a Bravo Otto „Az év férfi előadójá”-nak járó elismerését és három Fonogram díjat is bezsebelt. Csaba azóta sem tétlen, aminek mi sem lehetne jobb bizonyítéka, mint számos fellépése és médiaszereplése (pl. Szombat Esti Láz) mellett megálmodott és rögzített erőteljes új lemeze.

Vastag_Csaba_3

A különleges „Conecto” elnevezés összekapcsolódást jelent, és Csaba filozófiáját tükrözi. A karizmatikus énekes koncertjei alkalmával mindent megtesz azért, hogy azok valódi közösségi élmények, a hallgatók, a zene és az ő személyes összekapcsolódásai lehessenek. A „Conecto” gyönyörű példája annak, hogy a sikerek és az eredmények mindig együtt születnek azokkal, akik támogatnak minket. Így az album nem csak a közönségnek, de kicsit a közönségről is szól. Azokról, akik útján Csabával tartanak, és akik immár több mint 200 ezres Facebook bázisként sorakoznak fel kedvencük mögött.

A nagyérdemű először 2014. március 1-én hallgathatja meg élőben az albumot, a Syma csarnokban megrendezésre kerülő lemezbemutató koncerten

Ha érdekelnek további cikkeink, iratkozz fel hírlevelünkre! Fent vagyunk a Google Plus-on is, csatlakozz hozzánk.



Nincs hozzászólás

Írj választ