Ritka pillanathoz érkeztünk a hazai zenei slágerlisták történetében: a Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége ezen a héten publikálja ezredik heti slágerlistáját!

A MAHASZ két legrégebb óta létező listája, az eladási és a rádiós top 40 egyaránt közel 20 éve mutatja a legnépszerűbb előadókat, albumokat, dalokat. (Sőt, a többi lista is mind-mind az 500. hét körül jár, tehát azok is tíz éve készülnek.)

Az album TOP 40 darabszámai sokat változtak az évek során, mindkét irányba, cserélődtek a formátumok az LP-től az MC-n át a CD-ig, napjainkban pedig egyre nagyobb teret hódítanak a digitális letöltések. Bár utóbbiak Mgyarországon még kissé gyerekcipőben járnak, de örömteli, hogy számos jól működő, kényelmes, olcsó online zenei szolgáltatás közül választhatunk ma már itthon is, követve a nemzetközi trendeket.

És messze nincs még vége a CD-korszaknak sem, hiszen a gyűjtők, az igazi rajongók szeretik továbbra is fizikai formában, a polcon birtokolni kedvenceik albumait.

A rádiós TOP 40 szintén jelentős változásokon ment át ezalatt a majd’ 20 év alatt: jelentősen megnőtt a Magyarországon működő rádiók száma, s ezek közül egyre többnek a heti játszási listája került bele a listák összesítésébe.

Ma már egy nagyon korszerű, nemzetközi hátterű monitorozó rendszer figyeli a jelentősebb rádióállomások műsorát, ismeri fel az azokban elhangzó dalokat, és készít pontos összesítést, listákat, kimutatásokat a játszásokról mind a nagyközönség, mind a zenepiaci és médiaszereplők, hirdetők, stb. számára.

Bármilyen rendszerben, bármilyen aktuális piaci viszonyok között is készüljenek a slágerlisták, az azokon szereplő előadók teljesítménye mindig kiemelkedik a mezőnyből: minden körülmények között megérdemlik a formális elismerést is, hiszen épp a listák bizonyítják, hogy a közönség szereti őket.

A MAHASZ zenei slágerlistái a jubileumi héttől már megújult formában, bővített tartalommal, közvetlenül elérhetőek a zene.slagerlistak.hu oldalon.

Top 40 album- és válogatáslemez-lista
1. MAJKA, CURTIS, BLR
Belehalok
Magneoton
2. OCHO MACHO
Online a világ
CLS Music
3. ZORÁN
Aréna 2011
Universal Music
4. ADELE
21
XL/Neon Music
5. BIKINI
30 – Közeli helyeken
EMI

A teljes lista »

Rádiós Top 40 játszási lista
1. FLO RIDA
Whistle
Magneoton/Warner Music
2. LOREEN
Euphoria
Magneoton/Warner Music
3. GOTYE feat. KIMBRA
Somebody That I Used To Know
Universal Music
4. OCEANA
Endless Summer
Magneoton/Warner Music
5. P!NK
Blow Me (One Last Kiss)
Sony Music

A teljes lista »

Editors’ Choice rádiós játszási lista
1. FLO RIDA
Whistle
Magneoton/Warner Music
2. MAROON 5 feat. WIZ KHALIFA
Payphone
Universal Music
3. LOREEN
Euphoria
Magneoton/Warner Music
4. OCEANA
Endless Summer
Magneoton/Warner Music
5. PITBULL
Back In Time
Sony Music

A teljes lista »

Dance Top 40 lista
1. TACABRO
Tacata
Dancemix Records/CLS
2. CHRIS LAWYER
Right On Time
Groovemate/Dancemix
3. FLY PROJECT
Musica
4. EDDY WATA
Senorita
CLS Music
5. GOTYE feat. KIMBRA
Somebody That I Used To Know
Universal Music

A teljes lista »

Single (track) Top 10 lista
1. ÁKOS
Előkelő idegen
Fehér Sólyom/Magneoton
2. FLO RIDA feat. T-PAIN
Low
Magneoton/Warner Music
3. GRB
Kyra 12
GRB
4. GRB
Névtelen dal
GRB
5. PITBULL feat. CHRIS BROWN
International Love
Sony Music

A teljes lista »

MEGOSZTÁS

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here