KezdőlapHírekTörök slágerrel hódít Dancs Annamari

Török slágerrel hódít Dancs Annamari

-

Az elmúlt napokban Annamari Törökországban járt, ahol egy ismert török énekessel, Denis Cem-el készített közös dalukra forgatott videoklipet.

Hirdetés

– Denis-el még az Aranyszarvas Fesztiválon ismerkedtünk meg 2008-ban, ő Törökországot, én Romániát képviseltem. A tavaly felkért, hogy készítsünk egy duettet, angol szöveggel, törökös hangzású, de mégis európai club-dalt – meséli az énekesnő.

– Aztán eltelt egy év és most nyáron a török rádiók elkezdték játszani az I wanna be with you c. dalunkat, ami mostanra már annyira befutott, hogy kérték a klipet is.

Hirdetés

Annamarinak azonban a Budapesti Operettszínházas próbái és előadásai miatt nem volt szabad ideje egészen a múlt hétig, amikor alig 3 nap alatt lebonyolították a kiutazást és forgatást. A Márvány tenger partján, egy luxusszállót béreltek ki, amely teljes egészében a stáb rendelkezésére állt. A profi filmes csapat előzőleg több török sztárnak, köztük Tarkannak is forgatott már klipet.

– Mint kiderült, a csapat két klipet forgatott aznap, egyet a Denis egyik szólószámára, a másikat a közös dalunkra, emiatt a mi forgatásunk nagyon sokat késett és a tervezett este 9 órai kezdés végük éjjel 3-ra tevődött át. 17 klip van mögöttem, de még ilyen nyugodt és ráérős stábot soha nem láttam. Igaz, hogy nagyon profin dolgoztak, a legutolsó technikával és alapos beállítottak, kimértek minden képet és jelenetet. Azt én utólag tudtam meg, hogy ők 24 órára voltak „kibérelve” és úgy osztották be az idejüket és energiájukat, hogy minden percük le legyen fedve. Mindezek mellett nagyon kedvesek voltak, a magyaros temperamentumom és külsőm nagy sikert aratott, a rendező pedig el volt képedve, hogy reggel 8 órakor még mindig tele vagyok energiával és újabb ötletekkel jövök.

A klip várhatóan januárra készül el, de Denis management-je már lekötötte az erdélyi énekesnőt egy média-turnéra, amellyel Annamarinak nagy esélye van arra, hogy a 65 milliós országban is népszerű legyen.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek