KezdőlapHírekOktóber 19-én a VIVA-n debütál Ákos és Janicsák Veca duettje

Október 19-én a VIVA-n debütál Ákos és Janicsák Veca duettje

-

A VIVA Televízió Interaktív című műsorában mutatja be legújabb klipjét Ákos. Az énekes Érintő című dalának koncertfelvétele azért is érdekes, mert az idén májusban rögzített koncertfelvételen Ákos Janicsák Vecával énekel együtt.

Hirdetés

Hazánk egyik legnépszerűbb dalszerző-énekese ez év májusában a Budapest Sportarénában mutatta be legutóbbi, A katona imája című lemezének anyagát. Ákos csapata rögzítette is a felejthetetlen este mozzanatait, amelynek első részletét a rajongók az október 19-i Interaktívban láthatják. Az Érintő című koncertklip érdekessége, hogy Ákos duett-partnere az X Faktor felfedezettje, Janicsák Veca.

“Jómagam nem néztem a tehetségkutatókat, Anna lányom emlegette rendszeresen Veca nevét. Kíváncsi lettem, ki az, akinek ennyire drukkol, úgyhogy az egyik szombaton leültem a tévé elé. Veca tehetséges és csinos énekesnő, de a dalválasztása, színpadi kiállása tetszett igazán. A személyes találkozások során is azt éreztem, hogy helyén van az esze és a szíve is, nem szédítette meg a csillogás.” – árulta el Ákos, akinek májusi koncertjét huszonkét darab kamera rögzítette.

Hirdetés

Az énekes a VIVA-n a klip bemutatása mellett mesél a dupla lemezes koncertfelvétel részleteiről és további terveiről. Érdemes tehát az Interaktívra kapcsolni!

Ákos klippremier – VIVA Interaktív
október 19., szerda, 15.00

Fotó: www.akos.hu / Tyukodi László

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek