KezdőlapZeneAlbumokMegérkezett a Queen

Megérkezett a Queen

-

A világ egyik legmeghatározóbb zenekara, az egykoron Freddie Mercury vezette Queen teljes életművével csatlakozott a Universal Music nemzetközi csapatához 2011. január 1-től, aminek eredményeként már elérhetők új köntösükben a Queen „Greatest Hits” és „Greatest Hits II” című zseniális válogatáslemezei, az év folyamán pedig a kiadó 40 újrakevert kiadványt jelentet meg a legendás négyes bemutatkozásának 40. évfordulójára.

Hirdetés

A Queen 1971-ben robbant be a köztudatba, stílusteremtő énekesének ’91-ben bekövetkezett tragikus haláláig számtalan No. 1 albummal és kislemezzel jelentkezett, a rajongóik elkötelezettsége pedig ezután sem hagyott alább, sőt! A mai napig a Queen lemezei összesen több mint 170 millió példányban keltek el világszerte, a zenekar helyet kapott a Rock & Roll Hall Of Fame-ben és a Songwriter’s Hall Of Fame-ben, fennállásuk során 700-nál is több koncertet adtak (köztük a legendás Live Aid fellépéssel), valamint egy Guiness rekordot is tartanak a valaha volt legsikeresebb brit album tulajdonosaiként.

Munkásságuk olyan mérföldköveket helyezett el a zenetörténelemben, mint a „Bohemian Rhapsody,” a „Crazy Little Thing Called Love,” a „We Are The Champions,” a „We Will Rock You,” a „Radio Ga Ga,” vagy az „Another One Bites The Dust.”

Hirdetés

„Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy ennyi év után új fordulatot vesz a karrierünk – egy új kiadóval, új ötletekkel és új álmokkal” – mondta Brian May gitáros.

A 40. évforduló alkalmából márciustól mind a 15 Queen sorlemezt újrakeverve, extrákkal kiegészítve szerezhetik be a rajongók, kezdve a „Queen”, „Queen II”, „Sheer Heart Attack”, „A Night At The Opera” és az „A Day At The Races” albumokkal.

A debütálás óta eltelt negyven évben olyan előadókra volt hatással a zenekar, mint Lady Gaga (akinek neve a Queen legendás „Radio Gaga” slágerének címéből ered), Axl Rose vagy hazai vonatkozásban a platina és aranylemezes Tabáni István.

Hirdetés
Hirdetés

Színes

Hírek