Ez itt az eheti Dream Chart! A listán világpremierrel is találkozhattok, megnézhetitek Rihanna és David Guetta vadonatúj közös klipjét. A szám címe: Who’s that chick? Vajon Enrique száma tudott duplázni?
Archive for január, 2011
George Michael – Faith (Remastered)
január 31st, 2011
Bellini George Michael 1987-ben készítette el debütáló, Faith című albumát, melyre az egész popvilág felfigyelt. A lemez nemcsak George Michael karrierjének, hanem az egész világ popkultúrájának mérföldköve lett. A Faith a popzene egyik csúcspontja, és mérce azoknak az előadóknak, akik többféle zenei stílus vegyítését, a közönség és a kritikusok egyöntetű elismerésének kivívását tűzték célul maguk elé.
Shakira túl az egy milliárdos megtekintésen a YouTube-on!
január 31st, 2011
Bellini 2010 egyik legnagyobb slágere kétségtelenül Shakira nevéhez fűződik, de úgy tűnik a kolumbiai énekesnő diadalmenete ezzel még koránt sem ért véget. Két hete két díjat is átvehetett a francia NRJ díjátadón “A Legjobb Nemzetközi Női Előadó” és “A Legjobb Dal” kategóriában, utóbbit a Waka Wakáért. A díjátadón fel is lépett két sikerdalával, a Waka Wakaval és a Locaval, de a francia himnuszt is elénekelte közösen a nézőkkel.
Ámokfutók: Nem számít – elkészült az új klip!
január 31st, 2011
Bellini 2010. december 6-án megjelent Kozso és az Ámokfutók „Újratöltve-Reloaded” című vadonatúj albuma, amelyen helyet kapott 12 ikonikus Ámokfutók sláger feldolgozása és 8 friss stúdiófelvétel.
A Láthatatlan húrok 2010 Legjobb dokumentumfilmje
január 31st, 2011
Bellini Cher Lloyd album borító
január 31st, 2011
Bellini Cher Lloyd a brit X Factor nagy felfedezettje, és annak ellenére, hogy nem nyerte meg a tehetségkutatot én úgy gondolom mégis ő volt a 7-dik széria nagy felfedezettje.
Cover: Sam Tsui – Hold It Against Me
január 31st, 2011
Bellini Sam Tsui a YouTube segítségével vált híressé, miután felrakta a Michael Jackson dalaiból készített egyveleget. Azóta egyre népszerűbb lett feldolgozásaival, és be kell vallani nagyon tehetséges a srác.
Videóklip premier: Jessie J. ft. B.o.B – Price Tag
január 31st, 2011
Bellini Jessie J. megjelentette a B.o.B-vel közösen készült “Price Tag” videóklipjét, amely a Who You Are című albumról érkezik és amely március 28-án kerül piacra Nagy-Britanniában és áprillis 12-én az AEÁ-ban.
Selena Gomez új albumot készít
január 31st, 2011
Bellini Selena Gomez és csapata nemrég bejelentette nemhogy csak új kislemezt mutatnak be az A Year Without Rain albumról, de az énekesnő új stúdióalbumot is megjelentet.
Videóklip premier: Robyn – Bad Gal
január 31st, 2011
Bellini Robyn nemrég bemutatta Body Talk 2 albumáról a “Bad Gal” című dal videóklipjét, miközben már bejelentette új kislemezét, a “Call Your Girlfriend”-et.
Új albummal készül az Aqua
január 31st, 2011
Bellini A dán-norvég dance-pop csapat, az Aqua nemrég bejelentette harmadik studióalbumán dolgozik.
A “TiK ToK” című dal az IFPI adatai szerint 2010-ben a világon a legnagyobb példányszámban digitálisan értékesített sláger
január 28th, 2011
Bellini A világsztár Ke$ha újra megcsinálta! Azután, hogy a 2010-es évben slágert slágerre halmozott, a 2011-es évet is ugyanígy kezdi . Első észak-amerikai turnéjára – mely a “Get $leazy” nevet kapta – máris minden jegy elkelt. 3 olyan dal fűződik a nevéhez, mely a Billboardon #1 pozícióig küzdötte fel magát: a “TiK ToK”, a “Your Love Is My Drug” és a “We R Who We R” című slágerek.
Lady Gaga – Born This Way dalszöveg – lyrics
január 28th, 2011
Bellini Intro
It doesn’t matter if you love him, or capital H-I-M
Just put your paws up
’cause you were Born This Way, Baby
Verse
My Mama told me when I was young
We are all born stars
She rolled my hair and put my lipstick on
In the glass of her boudoir
“There’s nothing wrong with lovin’ who you are”
She said, “Cause he made you perfect, babe.”
“So hold your head up girl and you’ll go far,
Listen to me when I say”
Chorus
I’m beautiful in my way
Cause God makes no mistakes
I’m on the right track baby
I was born this way
Don’t hide yourself in regret
Just love yourself and you’re set
I’m on the right track baby
I was born this way
Post-Chorus
Ooo there ain’t no other way
Baby I was born this way
Baby I was born this way
Ooo there ain’t no other way
Baby I was born this way
Baby I was born this way
Ooo there ain’t no other way
Baby I was born this way
I’m on the right track baby
I was born this way
Don’t be a drag, just be a queen
Don’t be a drag, just be a queen
Don’t be!
Verse
Give yourself prudence
And love your friends
Subway kid, rejoice your truth
In the religion of the insecure
I must be myself, respect my youth
A different lover is not a sin
Believe capital H-I-M (hey hey hey)
I love my life I love this record and
Mi amore vole fe yah (love needs faith)
Repeat Chorus and Post-chorus
Bridge
Don’t be a drag, be a queen
Whether you’re broke or evergreen
You’re black, white, beige chola descent
You’re Lebanese, You’re Orient
Whether life’s disabilities
Left you outcast, bullied or teased
Rejoice and love yourself today
Cause baby you we’re born this way
No matter gay, straight, or bi
Lesbian, transgendered life
I’m on the right track baby
I was born to survive
No matter black, white or beige
Chola or Orient made
I’m on the right track baby
I was born to be brave
Repeat Chorus
Outro/Refrain
I was born this way hey!
I was born this way hey!
I’m on the right track baby
I was born this way hey!
I was born this way hey!
I was born this way hey!
I’m on the right track baby
I was born this way hey!








Tags: 















