Eurovízió 2012 – Mindent a versenyről Tóth Gabi – Nem kell végszó Kökény Attila & Bencsik Tamara – Állítsd Meg Az Időt Dalpremier: Gyurcsík Tibor – Back In Place Tolvai Renáta – Élek a szemeidben

Archive for október, 2010

október 30 2010

Tóth Gabi az X-Faktorban

Ma este az X-Faktor extra produkciójában Tóth Gabi lépett fel, aki az Elég volt című slágerét adta elő.

október 30 2010

A Summer Sisters esett ki az X-Faktorból

Ma este rock dalok estélye zajlott az X-Faktor harmadik döntőjében. A versenyzők magyar és külföldi előadóktól adtak elő dalokat, az est folyamán a színpadon az X-Faktor kiadásában megjelent Prince, az Evenescence, az Edda, Robert Palmer és Christina Aguilera stb.

október 30 2010

X-Faktor versenyzők – Ha zene szól

Miután az összes versenyző megmutatta, mit tud, színpadra álltak közösen is a Ha zene szól című dallal.

október 30 2010

X-Faktor: Shodeinde Dorka – Every breath

Geszti Péter Shodeinde Dorkát hívta be, aki kócosra tupírozott hajjal vágott bele a Police – Every breath című számba. A múltkori állva előadott produkció mozgáshiányát is bőven bepótolta: dögösen táncolt a dal közben.

október 30 2010

X-Faktor: Wolf Kati – Bring me to life

Wolf Katit örömmel hívta be a stúdióba Nagy Feró, hiszen szerinte az édesanyának még ez is jól áll. Az estélyit szaggatott pólóra cserélő nő Evanescence – Bring me to life című dalát adta elő.

október 30 2010

X-Faktor: Vastag Tamás – Kölyköd voltam

Keresztes Ildikó egyik nagy reménységét, Vastag Tamást konferálta fel, aki az est első magyar rockslágerét, az Edda – Kölyköd voltam című dalát adta elő.

október 30 2010

X-Faktor: Király L. Norbert – Addicted to love

Király L. Norbert egy igazi jelenség, Keresztes Ildikó büszke lehet, hogy beválasztotta a mentoráltjai közé, a nézők imádják.

október 30 2010

X-Faktor: Szabó Mariann – Pretender

Szabó Mariann egyszer már majdnem kiesett, ma este viszont jól összeszedte magát és a Foo fighters Pretender című dalával lépett színpadra.

október 30 2010

X-Faktor: Janicsák Veca – Fighter

Janicsák Veca igezi küzdő, nem véletlenül választotta ma este Christina Aguilera Fighter című dalát.

október 30 2010

X-Faktor: Non Stop – Eye of the tiger

A Non Stop ma este ismét élménydús előadással lepte meg a zsűrit és a nagyérdemüt.

október 30 2010

X-Faktor: Takács Nikolas – Purple Rain

Takács Nikolas ma este Prince Purple Rain című dalával lepett meg minket.

október 30 2010

X-Faktor: Summer Sisters – You shook me all night long

A Summer Sister múlt héten nem volt elemében, Malek Miklós két Nyári lánya ma este igencsak bekeményített.

október 30 2010

X-Faktor: Vastag Csaba – It’s my life

Vastag Csaba kezdte elsőként az X-Faktor adását. Nagy Feró mentoráltja Bon Jovi dalával, az It’s my life-al lépett színpadra.

október 30 2010

X-Faktor: Mentorok dala – Mentor dal – Mentor Faktor

Keresztes Ildikó, Geszti Péter, Malek Miklós és Nagy Feró közös, rapbetétekkel tarkított nótáját hamarosan a közönség is meghallgathatja.

október 29 2010

Gusztos Bence esett ki a Megasztárból

Kilenc versenyző lépett ma este színpadra a Megasztárban. Közülük ma este Gusztos Bence esett ki.