Eurovízió 2012 – Mindent a versenyről Tóth Gabi – Nem kell végszó Kökény Attila & Bencsik Tamara – Állítsd Meg Az Időt Dalpremier: Gyurcsík Tibor – Back In Place Tolvai Renáta – Élek a szemeidben

Archive for február, 2010

február 28 2010

Dalpremier: Prince: Cause and Effect

Prince

Egy Minessota-i rádióban debütált Prince legújabb dala. A Cause and effect megőrzi Prince klasszikus stílusát, plusz behoz egy kicsit a rock világából. De inkább hagyom, hogy meghallgassátok a dalt és elmondjátok a véleményeteket. happy

február 28 2010

Ne kell mindent elhinni, amit a filmekben látunk

Rengeteg film és sorozat készül minden évben, sokukat több helyszínen forgatnak… khm azért vannak kivételek. A Stargate Studios összeállított egy kis filmecskét, arról, hogy miként is vesznek fel egy-egy jelenetet. Én kis naiv pedig elhittem, hogy a hegymászók valós hegyen másznak. Mondjuk azért a Grace klinika tengerparti jelenetén azért látszott, hogy nem valós. De a legtöbb olyan élethű….surprise

február 28 2010

A Coldplay új albummal jelentkezik 2010-ben

A Coldplay új albummal jelentkezik 2010-ben

Ismét stúdióba vonult a Coldplay és jelenleg új anyagukon dolgoznak, Londonban. A csapat reméli, hogy karácsonyig elkészül a következő album.

Chris Martin, a csapat énekese a Globo.com-nak elmondta, csak két ember tudja megnyitni azokat a fileokat amelyek az új dalokat tartalmazzák. Még ők, a csapat tagjai sem tudják, így képtelenek saját dalaikat ellopni és feltenni az internetre. laughing

A Coldplay legutóbbi albuma, a Viva La Vida Or Death And all His Friends 2008-ban jelent meg.

február 28 2010

Mandarinman – Vanessa

Megjelent a napokba a YouTube-on a Mandarinman Vanessa című dala. Elárulom, sokat nem tudok a dologról, annyi azonban biztos, hogy a dalt a Magna Cum Laude énekese, Mező Misi énekli.

Borsodi Laci: Gitár-zene-szöveg
Tímár Tomi: Dob
Mező Misi: Ének
Skorka Zoli”Tyaku”: Basszusgitár
Gulyás Levi: Billentyű

február 28 2010

Dalpremier: Kelly Rowland feat. Michael Buble – How Deep Is Your Love

Kelly Rowland

Hosszas hónapok munkája után, miközben dance dalokat vett fel és közben meghódította az összes slágerlistát, Kelly Rowland most úgy gondolt átvált más stílusra, így született meg a How Deep Is Your Love című Bee Gees feldolgozás, amelyet Michael Buble-el énekel közösen.

Michael Buble

Kelly hanga hallhatóan javult és egyre több stílusban próbálja ki magát és ügyes is benne. A duett szinte tökéletes, a két hang tökéletesen passzol egymáshoz, megadja azt a feelinget, amit egy zene hallgatása közben érezned kell. winking

Kelly jelenleg még mindig szólóalbumán dolgozik, ami idén fog megjelenni, és olyan nagy nevek lesznek rajta mint: David Guetta, Rico Love, Jim Jonsin, Syience, Bangladesh, Eric Hudson, Warren “Oak” Felder, Brian Kennedy, Nate ‘Danja’ Hills és Claude Kelly. Az az érzésem, hogy az album egy dance és r&b ötvözet lesz thinking

Addig is szeretném tudni mi a véleményetek a How Deep Is Yor Love dalról ?

február 28 2010

Mit lehet tudni Christina Aguilera Glam című daláról

Christina Aguilera

Sokan várják már Christina Aguilera új című Glam dalát,  amely február 24-én kellett volna megjelenjen az interneten, és bevallom én is eléggé türelmetlen voltam, de a szőke énekesnő dala még mindig nem került bemutatásra.

És, hogy miért nem mutatták be a Glam dalt ? Pletykák szerint az énekesnő managementje túl gyengének találta a Bionic első bemutatkozó dalát, így átdolgozzák azt, vélhetően március közepén fog megjelenni.

Ami az albumot illeti, azt is elhalasztották már. Áprilisban kellett volna megjelennie, de mostani hivatalos dátum szerint májusban fog a boltokba kerülni.

február 28 2010

Pannónia Fesztivál 2010

Pannónia Fesztivál 2010

2010. május 20 és 23 között rendezik meg idén, Várpalotán a Pannónia Fesztivált. A szervezők ezúttal 160 feledhetetlen programmal várják az érdeklődőket, zenekedvelőket.

A fesztivál honlapján pályázatot is meghirdettek, ha szerencsés vagy és tehetséggel is megáldott a sors, akár te is felléphetsz a fesztivál valamelyik színpadán.

„A keményebb stílus szerelmesei az idén debütáló metál színpad közelében rázhatják, és először kap külön helyszínt az underground, a house és a dance is!” – írja a fesztivál honlapján.

A végleges programot még nem lehet tudni, de biztosan ott lesz:

Nagyszínpad:

TANKCSAPDA, QUIMBY, HOBO BLUES BAND, BËLGA, 30Y, ROAD, PASO, DEÁK BILL BLUES BAND, MAGNA CUM LAUDE, LORD, RÜCKWÄRTS, REPUBLIC, RÓMEÓ VÉRZIK, HEAVEN STREET SEVEN, DEPRESSZÍÓ, AURÓRA, NEO, DEMJÉN FERENC

Nagy sátor:

MUCHAS MAMAS, MR PAPAGIOGIO, VAD FRUTTIK, KISCSILLAG, JURIJ, DIKID, PEZ, ÓRIÁS, SUB BASS MONSTER, PROPELLER, JACKED, SZAVAZZ RÁM, TESCO DISCO, EFFETAA, KUTYA VACSORÁJA, COPY CON, SID, YELLOW SPOTS, ERIK SUMO BAND, PÉTERFY BORI & LOVE BAND, TURBO, IRIE MAFFIA

Metál sátor:

RÓZSASZÍN PITBULL, STONEBLADE, BLIZARD, EMOTIONS UNTIL DEATH, INSANE, AGREGATOR, AKELA, COOL HEAD KLAN, KONFLIKT, BEERLACK, ADAM’S FAMILY, ALCOHOL, DEEP INSIDE, CADAVERES, MACSKANADRÁG, TŰZMADÁR, OSSIAN, REFLECTED, JAHZORN, SEPTICMEN, HÁTSÓ GONDOLAT, PROSECTURA, SUBSCRIBE, BLIND MYSELF, NEVERGREEN, ISTEN HÁTA MÖGÖTT, A LOSING SEASON, STOPYT, SUNSET, DON GATTO, PIGS MIGHT FLY, OMEN, KALAPÁCS, POKOLGÉP

A Pannónia Fesztiválra a szervezők csak négy- és háromnapos jegyeket adnak. Napijegy nincs. Egy négynapos bérlet 3 900 Ft., míg a háromnapos 3 500 FT. kerül. Március 15-ig a négynapos bérlet is 3 500 Ft!

Nézd meg a tavalyi fesztivált képekben!

február 28 2010

Rihanna Lady Gagával duettezne

Rihanna Lady Gagával duettezne

Lady Gaga mellett, Rihanna a Grammy díjak nagy nyertesével, Taylor Swifttel is elkészítene egy duettet.

Rihanna is oda jutott, hogy Lady Gagával szeretne közös duettet készíteni. A Disturbia énekesnője nemrég kottyantotta el magát, szerinte tökéletes duettet tudnának Gagával készíteni, hiszen zeneileg is hasonlítanak.

“Egy Lady Gagával között közreműködés “cool” lenne, mivel hasonló stílusunk van és mert mindketten imádjuk a divatot.” – magyarázta Rihanna. “Biztos vagyok benne, hogy a videóklip is szuper lenne. Szeretnék vele dolgozni.”

Rihanna az AOL Live Sessionban is beszélt terveiről.

LAdy Gaga mellett, Rihanna elmonda, következő albumánál más stílust szeretne kipróbálni és hozzátette Taylor Swifttel is szívesen énekelne közösen.

Szerintetek most ki a jobb Lady Gaga vagy Rihanna ???

február 28 2010

2009-ben a U2 keresett a legjobban, Madonna csak a harmadik

2009-ben a U2 keresett a legjobban, Madonna csak a harmadik

A Billboard zenei portál szerint 2009-ben a U2 együttes kereste a legtöbbet a zeneiparban, összesen 108 millió dollárt.

A fiúkat követte Bruce Springsteen, aki 57 millió dollárt keresett tavaly, majd a harmadik helyen Madonna áll 47 millió dollárral, ami kissé megdöbbent, hiszen tavaly ért véget a Sticky and Sweet turnéja, ami igencsak szépen jövedelmezett az énekesnőnek.

A Billboard listájának negyedik helyezettje az AC/DC (43 millió dollár), őket követi Britney Spears 38 millió dollárral.

február 27 2010

Videóklip premier: Moby feat. Amelia Zirin Brown – Wait For Me

Wait for Me címmel megjelent Moby legújabb videóklipje, amely a zeneszerző kilencedik stúdióalbumának, amely 2009 június 29-én került a boltokba, címadó dala is.

A klipet a zeneszerző barátai, Jessica Dimmock és Mark Jackson készítették.

Ha szereted Moby-t, akkor a dal és a klip is egészen biztosan bejön majd neked.

február 27 2010

Videóklip premier: Lola feat Symbien – Callin’

Lola

WOW! WOW! és megint WOW!

Megjelent Lola legújabb videóklipje, amelyet Symbien-nel, azaz Sztevanovity Krisztiánnal közösen készített, a Callin’ című dalra.

Ez ám az átváltozás. Lola kislányból igazi nő lett, az új klip szuper jóra sikeredett. A felvételeket blue- és greenbox-ban forgatták, a háttérgrafika pedig több heti munka volt, tudtuk meg.

Nemcsak Lola külseje újult meg, hanem weboldala is teljesen átalakult.

A klip története, szakításon alapul, amelyben Lola, elveszett szerelme után vágyakozik. A történet happy enddel végződik, ugyanis az utolsó pillanatban egymásra talál a szerelmespár. A dal jó eséllyel pályázhat a nyár slágere címre, írja a zene.hu.

Megszavazzuk, hogy az lesz ? winking Én remélem, hogy ez külföldön is aratni fog.

Mond el a véleményed!

február 27 2010

Boldog születésnapot: Josh Groban ma 29 éves

Josh Groban

29-ik születésnapját ünnepli ma Josh Groban énekes, aki az Ally McBeal című sorozatban való megjelenése után vált igazán ismerté. Josh You’re Still You című dala az egyik legszebbek közé tartozik. Valahogy mindig libabőrös leszek tőle day dreaming

Josh a következőt írta Twitteres oldalán: “I’m 14 minutes into my birthday and I’ve already had a delicious cookie. Oh what a day its sure to be. Thanks for the nice wishes!”

Február 27-én születtek:

Fefe Dobson, énekes – 1985
Rozonda „Chilli” Thomas, a TLC csapat egyik tagja – 1971
Donal Louge, színész – 1966
Mary Frann, színésznő – 1943, meghalt 1998-ban
Grant Show, színész, aki a Melrose Placeben játszott – 1962
Adam Baldwin, színész – 1962
Adrian Smith, az Iron Maiden gitárosa – 1957
Neal Schoy, a Journey gitárosa – 1954
Barbara Babcock, TV és filmszínésznő – 1937
Elizabeth Taylor, színésznő – 1932
Joanne Woodward, Oscar díjas színésznő – 1930
Guy Mitchell, énekes – 1927, meghalt 1999-ben
Joan Bennett, TV és filmszínésznő – 1910, meghalt 1990-ben

február 26 2010

Dalpremier: Train – Hey, Soul Sister

zt hiszem ma egy újabb együttessel bővült a kedvenceim listája. Az történt ugyanis, hogy meghallgattam az amerikai alternative rockot játszó Train együttes Hey, Soul Sister című dalát.

A Hey, Soul Sister a csapat Save Me San Francisco albumról kerül bemutatásra, amely a srácok ötödik albuma, és amelyet tavaly október 27-én adtak ki a Columbia Recordsnál.

Hallgasd meg a dal. Én imádom a szövegét big grin

február 26 2010

Videóklip premier: Kaskade – Angel on my shoulder

Nemrég bukkantam rá az interneten Kaskade legújabb videóklipjére, az Angel on my shoulder-re, ezért arra gondoltam be kell mutatnom nektek.

Azt hiszem a klipet dícsérnem sem kell, magától értetődik, hogy nagyon jóra sikeredett, szép munkát végzett a rendezője, felér a dallal. Az Angel on my shoulder igencsak dallamos, ugyanakkor teljesen magával ragad. Ritmikus, harmonikus, teljes összhangban van.

Örülök, hogy csalódnom kellett, pozitívan, és az elektrónikus zene ilyen jó minőségű videóklipeket nyújt a közönségnek. Kaskade nagyon jó példa erre.

Mindenkinek Angyalt kívánok a vállára winking

Neked, hogy tetszik a klip ? Na és a dal ?

február 26 2010

Videóklip premier: Mr Sam & Andy Duguid ft. Amanda Wilson – Satisfaction Guaranteed

Mr Sam

Mr Sam és Andy Duguid ismét közös dalt készített, ezúttal Satisfaction Guaranteed címmel. A páros első együttműködésének címe a Tra Zomas címet viseli. Ezúttal a két zeneszerző egy elektronikus house zenével dob nagyot, Amanda Wilson hangzásában, aki a Freemasons énekesnője.

A Satisfaction Guaranteed az első dalok között van, amely Mr Sam közvekező albumára, a Pop Modelre kerül fel. Ez a dal biztosan sok house DJ playlistjén rajta lesz majd, legfőképpen Ibizán. dancing